Orosz Krisztofer írása

2023.01.30. 15:50

Jegyzet: Topcsapat lesz a Loki?

Forrás: Molnár Péter

A sima győzelemmel véget ért Zalaegerszeg elleni tavaszi nyitány után jogosan merülhet fel a kérdés sokakban, miszerint hirtelen fellángolás-e a remek kezdet, vagy valóban álmodozhatnak arról a Vasutas fanatikusai, hogy idén újra dobogós lesz a csapat? A tények kedvéért, mióta Szrdjan Blagojevics vezetőedző átvette az együttes irányítását, azóta csak a bajnoki címvédő Ferencváros előzi meg egy ponttal a tabellán a Lokomotívot, sőt a piros-fehérek szerezték ez idő alatt a legtöbb gólt a bajnokságban. Évek óta külön pontvadászat „zajlik” az FTC és a másik tizenegy résztvevő között az NB I.-ben, amelyben a fővárosiakat kivéve nagyjából azonos képességű a többi gárda. Ennek köszönhetően sokszor egy-egy jó szériának köszönhetően hamar elől lehet a végelszámolásnál akár a DVSC is. Amennyiben Dzsudzsák Balázséknak ez összejönne, semmiképp sem a véletlen műve lenne, hiszen Joao Janeiro távozása óta egyértelműen felszálló ágban van a cívisvárosi csapat. 

Hogyha posztokra lebontjuk a játékosokat, akkor Megyeri Balázs jószerivel bármelyik elsőosztályú együttesben kezdő kapus lehetne. A belső védőket szemlélve Deslandes, Romachuk és Dreskovic is bőven átlagon felüli játékosnak nevezhető. A középpályásokat figyelve Baráth Péter, Varga József és Christian Manrique is hasonló cipőben járnak: szinte bármely NB I.-es klubban kezdhetnének, különösen kiemelkedik közülük a válogatottban is bemutatkozó Baráth, aki iránt az utóbbi időben igencsak megnőtt az érdeklődés, és meg lennék lepődve, ha 2-3 év múlva még mindig a Nagyerdei Stadion közönségét szórakoztatná hétről-hétre. A támadósorban is javult a helyzet, hiszen Mance érkezésével egy rutinos, jó labdarúgót szerződtetett a DVSC, s amennyiben Bárány Donát is a szerb mester rendelkezésére áll majd, akkor a sokadvirágzását élő Dzsudzsák Balázs jobbnál jobb labdáit válthatják gólra. 

Egy biztos, a következő fordulóban a MOL Fehérvár vendégeként szerepel majd a Lokomotív, akik a tabella alapján nem mondhatóak acélos együttesnek, de biztosak lehetünk benne, hogy össze fogják szedni ők is magukat. Épp ezért lehet óriási jelentősége egy esetleges Vidi elleni győzelemnek, hiszen akkor véleményem szerint valóban topcsapat lehet a Loki. 

Orosz Krisztofer 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában