Helyi sport

2023.01.27. 08:54

Idén új edzői gárdával vág neki a tavaszi szezonnak a DEAC Gladiators

Edzésben a DEAC Gladiators | Forrás: DEAC

A tavalyi év után 2023-ban több tréner bevonásával, az egyes egységekre jobban fókuszálva zajlanak az edzések amerikai futballcsapatunknál – olvasható a klub honlapján. Ugyan a szakemberek új szerepkört kaptak, de tapasztalt, korábbi DEAC Gladiators-játékosokról van szó, akik nagyon jól ismerik egymást, így a közös munka zökkenőmentesen zajlik.

A Glads jelenleg heti két edzéssel fókuszál a szezonra. Mint azt Gyarmati Ottótól, a csapat oszlopától megtudtuk, a felkészülés jól, a tervezett ütemben halad. – Ebben az évben a felnőtt együttes gerincét a tavalyi junior futballisták alkotják. Szeretnénk kicsit több hangsúlyt fektetni az építkezésre, mindemellett sok újonc, ám felnőtt korú játékos is érkezett a csapathoz, az ő beépítésük is fontos szempont. Természetesen nem vagyunk híján a tapasztalt amerikai focistáknak sem, ezért úgy vélem, minden az előzetes terveink szerint megy. Idén két divízió indul a MAFSZ felnőtt szezonjában: Divízió 1 valamint a HFL, mi az előbbiben fogunk szerepelni. A bajnokság várhatóan március végén rajtol. A célunk minimum a rájátszásba kerülés, de természetesen a csapat úgy készül, hogy döntőt szeretne játszani – fogalmazott Gyarmati Ottó.

Az edzői csapat összetétele

Támadó koordinátor, illetve irányító/elkapó edző: Molnár Gábor (korábbi irányító)
Támadófal, futó edző: Roják Richárd
Védelmi koordinátor: dr. Ábrán Szabolcs
Linebacker edző: dr. Kis Lóránt
Védőfal edző: Kovács Zoltán

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában