Labdarúgás

2023.01.29. 13:51

A Loki játékosai is érezték, van még mit csiszolni a játékukon

Hiába aratott magabiztos, 3–0-s sikert a Debrecen a ZTE ellen, Sós Bence mégsem maradéktalanul elégedett.

Sós Bence és társai magabiztos sikerrel nyitották a tavaszi szezont

Forrás: Molnár Péter

Nagyszerű diadallal kezdte a 2023-as évet a Loki, mely 3–0-s győzelmet aratott szombaton délután a Nagyerdei Stadionban a Zalaegerszeg felett. Az OTP Bank Liga NB I. 17. fordulójában rendezett találkozón Szécsi Márk korai gólja révén került előnybe a DVSC. A cívisvárosiak csatára Dzsudzsák Balázs remek passzát átvéve kilőtte a jobb alsót hét méterről a harmadik percben.  

A 33. minutumban megfogyatkoztak a vendégek, Sós Bence tört kapura, már az ötösnél járt, mikor meglökte Mocsi Attila.

 A zalaegerszegi játékos pirosat kapott, a Debrecen pedig büntetőhöz jutott. Dzsudzsák a bal alsót nézte ki magának, és nem is hibázott, 2–0. A szünet után, az 53. percben megadta a kegyelemdöfést a DVSC, Dorian Babunski két méterről lőtte ki a jobb alsót, ezzel beállítva a 3–0-s végeredményt.

Azért voltak hibák

– Az első félidei játékunk alapján elmondható, hogy van még mit csiszolni. A 2–0-s vezetésünk ellenére érződött, hogy sok hibát vétettünk. Például mikor megszereztük a labdát, rögtön vissza is adtuk ellenfelünknek. Ha ezeket a labdákat meg tudnánk tartani, még több helyzetet lehetne kialakítani, és több gólt is szerezhetnénk. Nem minden mérkőzésen tudunk úgy játszani, ahogy azt az edzőnk elvárná, de azon vagyunk. 

Annak örülök, hogy a második félidőre nyugodtabban mehettünk ki, ráadásul nem csak hogy megtartottuk a fórt, még növeltük is előnyünket.

Hosszú, és nehéz felkészülésen vagyunk túl, rengeteget dolgoztunk, ez az eredmény bizonyítja, jól sikerült az alapozás. A nyitány remekül alakult, azonban legközelebb a Videoton otthonába látogatunk, újra bizonyítanunk kell majd – értékelte a derbit Sós Bence, a Loki középpályása. 

KSZD

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában