Kézilabda

2023.01.28. 21:25

Megizzadtak a győzelemért a DEAC kézisei

A Debreceni Egyetem alakulata nagy csatában győzte le a salgótarjániakat.

Nehéz meccsen tudott nyerni a DEAC kézicsapata

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi kézilabdázói a Salgótarján elleni hazai bajnokival indították a 2023-as évet szombaton. Mándi Norbert a találkozó előtt leszögezte, hiába sereghajtó az ellenfél, nem vár sétagalopp a csapatára, és igaza is lett – írja a klub hivatalos honlapja.

A kezdő sípszót megelőzően elbúcsúztatták Gidai Mátét, aki a munkahelyi elfoglaltságát nem tudja összeegyeztetni a sporttal, ezért tavasszal már nem számíthat rá a DEAC.

A mérkőzés első támadását Csontos Máté fejezte be góllal, de a harmadik percben már a debrecenieknél volt a fór (2-1). Ezt követően a DEAC-nak kellett futni az eredmény után, sokszor egalizáltunk ugyan, ám a vezetést egy ideig nem tudták újra átvenni. Szabó Tamás lövése becsorgott Boros Tamásról, a hazaiak kapusa a jelenet után átadta a helyét Maródi Ádámnak (6-7). Maródi jól szállt be a meccsbe, végül a hivatalos statisztika szerint tíz védéssel zárta az ütközetet. 

Több bosszantó hiba is becsúszott, ennek ellenére a vendégek nem tudtak meglógni.

 A szünet előtt Illés Tamás finom ejtéssel egalizált, aztán bosszankodhatott, ugyanis elrontotta a ziccerét, így a szünetben 12-12 szerepelt az eredményjelzőn.

A második játékrész elején gyűjtögették a kétperces büntetéseket a nógrádiak, ám az emberfórokkal nem igazán éltek a cívisvárosiak. A heteseknél is megremegtek a hazai kezek: három büntetőt hárított a rutinos Szabó Péter. Aztán úgy festett, kezdik felőrölni a vetélytársukat Mándi Norbert tanítványai, a 45. minutumban néggyel vezettek (20-16). Nem roppant meg a Tarján, így izgalmas hajrát láthatott a lelkes publikum. Hosszú gólcsendet tört meg Csontos, ezzel egyre olvadt a differencia a felek között (23-22). 

Az utolsó DEAC-akció Pethő Ákos kapufájával végződött, de ez végül belefért, ugyanis Székely a saját térfeléről lőtt, ám a kispadról visszatérő Maródi begyűjtötte a labdát.

A DEAC jövő héten az OTP Bank-Pick Szeged U21-es gárdájával csap össze idegenben.

HBN

A tények
NB I/B 12. forduló
DEAC-Csépe Salgótarjáni SKC 23-22 (12-12)
DESOK, vezette: Sándor György, Szabó Balázs.
DEAC: Boros, Maródi – Hornyák, Mucza 2, Kiss R. 3, Mórucz, Balázs 3, Rédei 1, Illés 4 (2), Kathi, Szolnoki, Kiss Axel 5 (1), Pethő 1, Nagy-Menyhárt, Dobos 4, Bakó. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 6/3 ill. 3/3.
Kiállítások: 12 ill. 20 perc.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában