Labdarúgás

2023.01.28. 20:36

Ikszeltek Sándor Tamás tanítványai a Karcag ellen – fotókkal

A DEAC a szombati felkészülési mérkőzésen 1-1-et játszott hazai pályán.

Forrás: Molnár Péter

A tavaszi szezonra való felkészülés harmadik edzőmeccsét vívta szombaton délelőtt a Dóczy utcai Sportcampuson a DEAC NB III.-as labdarúgócsapata. Az újfehértóiak és a tiszaújvárosiak után ezúttal a szintén a harmadosztály Keleti csoportjában szereplő Karcagi SE volt a vendég.

A deac.hu beszámolója szerint az első félidő – mindkét játékrész hatvan percig tartott – sem hozott unalmas játékot, de ekkor még nem zörrent meg a háló egyik oldalon sem. A szünet után már a gólok is megjöttek. 

Trencsényi Bence rúgott bődületes gólt szabadrúgásból, megszerezve a vezetés a fekete-fehéreknek.

Karcagi részről Papp Zsolt egyenlítette ki csapata hátrányát. A mérkőzés szomorú eseménye volt, amikor Dari Balázs megsérült, a debreceni futballista a kezét törte.

A két hét múlva esedékes bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését február 4-én 11 óra 30 perctől vívja Sándor Tamás alakulata hazai pályán a Szatmárnémeti ellen.

HBN

A tények
DEAC-Karcagi SE 1-1 (0-0)
DEAC: Tóth D. – Lakatos, Ujvárosi, Orosz, Al-Sheraji – Batta, Bidzilya, Soltész, Virág – Kerekes, Wente.
Beállt: Ratku – Bényei, Papp, Kónya, Dari, Molnár, Tóth S., Horváth, Trencsényi, Varga
Gól: Trencsényi, illetve Papp

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában