Kézilabda

2022.12.01. 13:01

Új helyszín, régi ismerősök: az MTK-val meccsel szombaton a Loki

A debreceniek először lépnek pályára az ellenfél új otthonában, a 17. kerületben.

Forrás: Napló-archív

Az MTK évekig szerepelt albérletben a Népfürdő utcai legendás Elektromos Sportcsarnokban, majd az elmúlt szezonban a Vasas Fáy utcai csarnokában volt a hazai pályája. Mindkét helyszínről akadnak kellemetlen debreceni emlékek, hiszen az évek során az MTK többször is megtréfálta a DVSC-t, mutat rá a dvsckezilabda.hu.

Az biztos, hogy a DVSC sok ismerőssel találkozhat szombaton, hiszen a fővárosiaknál négy debreceni kötődésű játékos is szerepel. Az MTK házi góllövőlistáját 33 góllal vezető Pál Tamara a DSI-ben kezdett el kézilabdázni, innen került Győr és Mosonmagyaróvár érintésével Budapestre. A listán második (23 gól) Kekezovity Annát még leánykori nevén, Anna Punykóként szerette meg a debreceni publikum. Punya 2016 és 2019 között három szezont töltött a Lokinál. 71 tétmeccsen 241 alkalommal volt eredményes. Román Dorina egy szezont töltött el a DVSC-nél, míg az MTK jelenlegi csapatkapitánya, Dakos Noémi a DVSC-ben nevelkedett, innen került előbb Vácra, majd a kék-fehérekhez.

A debreceni kerethez hétfőn csatlakozott Mariana Costa, aki a Dél- és Közép-Amerikai Női Kézilabda Bajnokságon aranyérmes brazil válogatottban játszott. A lányok kedden délután közös edzést tartottak a DEAC férfi ifjúsági csapatával, ahol kétkapus játék is szerepelt a programban.

A DVSC MTK-Budapest elleni idegenbeli mérlege éppen 50 százalékos. A 12 eddigi találkozóból hatot-hatot nyert mindkét csapat.

A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzést a klub hivatalos YouTube-csatornáján élőben közvetítik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában