Labdarúgás

2022.12.10. 10:43

Előrébb lépne tavasszal a Sárrét­udvari

Szabó Lajos vezetőedző reménykedik a sikeres folytatásban.

Forrás: Czinege Melinda

Labdarúgás. A Sárréti DSK az őszi szezon végeztével a 14. helyen végzett a labdarúgó megyei I. osztály küzdelmeiben. Az együttes 15 mérkőzésen 2 győzelem mellett 5 döntetlent és 8 vereséget számlálhat, és 19 rúgott gól mellett 25-öt kapott. 

Szabó Lajos, a sárrétiek trénere a Hajdú-bihari Naplónak elmondta, szomorú a helyezést illetően, ám bizakodó a tavaszi folytatást tekintve. – Csalódás az őszi szereplésünk, pedig mindenki a maximumot adta ki magából a találkozók során. Második éve próbálkoztunk a keret megerősítésével. Sajnos az anno ezüstérmes gárdából sok távozónk volt, melynek a mai napig megérezzük a hatását. A Debrecentől való távolság miatt nagyon nehéz játékosokat igazolnunk, hiszen kevesen vállalják az utazást ahhoz, hogy hozzánk tartozzanak. Nyáron már úgy kalkuláltunk, hogy helyi vagy településhez közeli fiatalokra építsünk. A jelenlegi pozíciónk annak is betudható, hogy kevés rutinos labdarúgó volt ősszel a keretben – kezdte a szakember.

Reménykeltő jövőkép 

Habár gyakran előfordul, hogy leírnak egy együttest, aki hasonló félszezont tudhat maga mögött, ám Sárrét­udvariban nem ez a helyzet, hiszen a tavaszi szezonra már konkrét elképzelései vannak a csapat vezetőinek. – A tény, miszerint minden mérkőzésen partiban voltunk, s nem szenvedtünk sehol sem csúfos vereséget senkivel szemben, mindenképpen bizakodásra ad okot. Emelt fővel hagyhattuk el minden alkalommal a pályát. Télen ismét azon leszünk, hogy a keretet kellőképpen meg tudjuk erősíteni helyi kötődésű futballistákkal, ám az említett okok miatt nem vagyunk egyszerű helyzetben. Biztos vagyok benne, hogy jobban fogunk szerepelni, és sokkal jobb helyen fogunk zárni az idény végén – mondta Szabó Lajos, aki hangsúlyozta: ötödik és nyolcadik hely közötti helyezéssel lenne elégedett. A tréner továbbá kiemelte, csapatként érnek el mindent, de István Bence, Kiss Béla és Kiss Csaba teljesítményét külön dicsérte. 

A Sárréti DSK január elején kezdi el felkészülését a tavaszi szezonra. 

Orosz Krisztofer

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában