Vízilabda

2022.12.17. 14:56

Borzasztóan fontos három pontot tett a DVSE a karácsonyfa alá

A nagy vetélytárs ASI-t verték egyetlen góllal.

Macsi Patrik igazi vezére volt a csapatnak

Forrás: dvse.hu

Elképesztően fontos győzelmet aratott a 13. forduló rangadóján a DVSE-Master Good. A debreceni együttes a közvetlen rivális ASI otthonából hozta el a három pontot – közölte DVSE honlapja.

A két csapat között mindösszesen három pont volt a különbség a találkozó előtt, ezért sem volt mindegy, hogyan alakul az összecsapás, hiszen egy vereség esetén akár át is vehette volna a vezetést a tabella élén az ASI.

Ennek fényében parázs hangulatban és gyors gólváltásokkal indult a rangadó. Macsi Martin az első támadásból betalált, nem sokkal később azonban már a hazaiaknál volt az előny. 3-1 után Macsi Martin volt másodjára is eredményes. Sokat elmond a presztízscsatáról, hogy hazai oldalról Vincze Márkot, a debreceniektől pedig Berki Richárdot és Rózsa Bencét is végleg cserével állították ki az első nyolc percben. Látszott, hogy egyik fél sem vette félvállról a meccset (3-2).

A második negyed első fele gól nélkül pörgött le, az utolsó négy percben viszont beindultak a játékosok. Macsi Patrik egyenlítése után kettőt vágott a vendéglátó, majd ismét a debreceni csapatkapitány zárkóztatta közelebb a DVSE-t. Az utolsó szó a vendégeké volt, így ők mehettek kétgólos előnnyel nagyszünetre (6-4).

A harmadik negyed elején már hárommal is vezetett az ASI, ekkor azonban megrázta magát a DVSE, és a negyed végére ledolgozták a hátrányt. Szőke Benedek előnyből és akcióból is betalált, Macsi Patrik pedig büntetőből volt eredményes Az utolsó nyolc perc előtt egy teljesen új mérkőzés kezdődött döntetlen állásról (7-7).

A záró felvonásban mindössze egyetlen találat született, de azt a debreceniek lőtték.

A meccs előrehaladtával egyre pontatlanabbá vált az együttesek játéka, és a bírói ítéleteket sem volt könnyű követni, de ez sem zavarta meg Macsi Patrikot, aki bő három perccel a vége előtt lőtt akciógólt. Az utolsó percben aztán „felborult” a medence. Előbb támadóhibát fújtak a debreceniekre, majd két emberelőnyt is kapott az Angyalföld, de a DVSE-nek sikerült kivédekeznie az összes akciót, és a 8-7-es végeredménynek köszönhetően behúznia a mérkőzést.

Óriási gratuláció a csapatnak, hiszen egy olyan kaotikus mérkőzésen vagyunk túl, ahol akár vesztesként is elhagyhattuk volna a medencét. A srácok a – fogalmazzunk úgy – nehéz körülmények ellenére hatalmas szívvel küzdöttek végig, és végül megszereztük a győzelmet! Ezúton szeretném megköszönni minden kedves szurkolónak az egész éves biztatást és áldott ünnepeket kívánni mindenkinek!

– nyilatkozta a mérkőzést követően Kádár Kálmán, a DVSE vezetőedzője.

A DVSE-Master Good öt ponttal vezeti az OB1/B tabelláját féltávnál.

A tények

Férfi vízilabda OB1/B, 13. forduló:

Angyalföldi Sportiskola DSE – DVSE-Master Good 7-8 (3-2, 3-2, 1-3, 0-1)

Gólszerzők: Kurucz 3, Vincze 2, Szabó D., Németh, ill. Macsi P. 4, Macsi M. 2, Szőke 2.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában