DEAC

2022.12.17. 09:54

A Veszprém ellen folytathatják jó sorozatukat a debreceni futsalosok

Elek Gergő tanítványai a listavezetőt látják vendégül az NB I. következő fordulójában.

Orosz Krisztofer

Elek Gergő

Forrás: Napló-archív

Immár hét mérkőzés óta veretlen a DEAC futsalcsapata az első osztály küzdelmeiben. Elek Gergő együttese így 15 forduló alatt 9 győzelemmel, 4 döntetlennel és 2 vereséggel a tabella ötödik helyén várja a bakonyiakat. A Veszprém listavezetőként érkezik a cívisvárosba, de tekintettel a korábbi évek parázs bronzcsatáira a két gárda között, biztosan ismét színvonalas meccset láthatnak majd a nézők. 

A Debreceni Egyetem alakulata az előző fordulóban 7–0 arányban múlta felül a Rubeolát, s Elek Gergő a Haonnak elmondta, jól játszottak a játékosai, és külön örül neki, hogy pihentetni is tudott a találkozón. – Úgy gondolom, hogy a csömöriek ellen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, abszolút az ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni. Egyértelmű, hogy más célokért küzd a két csapat, ez meglátszott a mérkőzés képén is, hiszen 1-2 kontrából veszélyeztettek. Sajnos a ziccereinket rendre kihagytuk, a szünetben viszont megbeszéltük a srácokkal, hogy nyugodtabbnak kell lennünk a kapu előtt. Szerencsére a második játékrészben meg is fogadták a tanácsomat, s a félidő közepére már olyan előnyt alakítottunk ki, ami megengedte, hogy néhány játékosunkat pihentetni tudjuk. A kisebb sérüléssel bajlódóinknak és a sárga laposoknak sem kellett már pályára lépni, s így a fiataljaink is bizonyíthattak – kezdte a szakember, majd hozzátette: a nulla kapott gól is remekül mutatja, hogy az egyesület tehetséges futsalosai is remekül helytálltak. 

Régi ismerős érkezik hozzájuk 

A DEAC és a Veszprém nem ismeretlenként csap össze egymással, hiszen az elmúlt szezonokban rendre jó mérkőzéseket játszott egymással a két csapat, sőt két alkalommal a bronzéremért is ezen két együttes szállt harcba. Az idei szezonban is túl vannak egy találkozón, ahol Veszprémben 2–2-re végeztek a felek. Elek Gergő mindenekelőtt tiszteli a vendégeket, ám nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy a jelenlegi első helyezettel játszanak.

Véleményem szerint nem kell külön kiemelni, hogy hanyadik pozíciót foglalja el ellenfelünk, hiszen elég, ha azt mondom, hogy két héttel ezelőtt az akkori listavezető Aramis látogatott hozzánk, mégis nyertünk. Két részre osztható a bajnokság, értelemszerűen alsóház és felsőház. Az utóbbiban helyet foglaló együttesekkel nagyon komoly rangadókat játszottunk eddig is, idegenben is tudtunk pontokat szerezni

– fogalmazott. 

A szakember kiemelte, hogy a hazai környezetben játszott meccsek közül egy kivételével mindet megnyerték, és a debreceni publikum adta előny ezúttal is sokat számíthat. – Ez a tényező abszolút mellettünk lesz szombaton is. A Veszprémmel már játszottunk ebben az idényben, melynek az eredménye 2–2 lett. Jól ismerjük a vendégek edzőjének, Fehér Zsoltnak a munkásságát és stílusát. A keretük idén valamelyest visszafogottabb az előző évekhez képest, de nagyon masszív ellenfélnek mondanám őket – jegyezte meg a tréner, aki külön kiemelte a veszprémiek légiósát Evertont, akinek a semlegesítése kulcsfontosságú lesz. Elek Gergő végezetül hozzátette: amennyiben a csapat védekezése úgy fog működni, ahogyan a rangadókon szokott, akkor remélhetőleg sikerrel abszolválják majd az összecsapást. 

A DEAC–Veszprém találkozót szombaton 18 óra 30 perckor rendezik a DESOK-csarnokban.

Orosz Krisztofer 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában