Kosárlabda

2022.11.26. 20:50

Megtört a jég, győzött a DEAC

Ötpontos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I./A 9. fordulójában az utóbbi időben mumussá váló Naturtex-SZTE-Szedeák ellen.

Forrás: DEAC

A másfél évvel ezelőtt még bronzmérkőzést játszott egymással a DEAC és a Szeged az Oláh Gábor utcán, azóta azonban alaposan felfordult a csapatok élete, a rossz bajnoki rajtnak köszönhetően mindkét együttesnek a középházba való felkapaszkodás lehetett az egyértelmű célja a feldobás előtt. A két gárda legutóbbi hat összecsapását a Szedeák nyerte, azonban pozitív előjel volt a hajdúságiak számára, hogy hosszú idő után újra teljes kerettel tudtak kiállni - írja a deac.hu.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, Scott hárompontosára és Taylor dupláira Bognár két közelivel, Washington pedig egy triplával válaszolt az első két és fél percben (7-7). A folytatásban már elkezdtek védekezni a csapatok, de nem tartott sokáig a kosárszünet, a hazaiaknál Scott, míg a Tisza-partiaknál Bognár volt megállíthatatlan. A negyed hajrájában Starovlah pontos kinti dobásával öttel meglépett a Szeged, de Drenovac két ziccerrel újra látótávolságon belül hozta övéit (20-21). Az utolsó támadásokból Washington három, míg Scott két pontot szerzett, így tíz perc játék után kétpontos szegedi vezetést mutatott az eredményjelző.

Drenovac vette hátára csapatát, 27 egységnél utol is érte ellenfelét a DEAC, sőt Polyák tripláját követően sikerült újra átvenni a vezetést (32-29). Szegedi időkérést követően Mócsán talált be középtávolról, de a második negyed derekán menetrendszerűen érkezett a már-már szokássá váló debreceni rövidzárlat, és egy 8-0-s rohanással fordított Simándi Árpád alakulata. A félidőhöz közeledve újra elkapták a fonalat a cívisvárosiak, Garamvölgyi hármasával egyenlítettek, ám az utolsó szó a vendégeké volt, Washington dudaszós távolijának köszönhetően 39-42-vel mehettek az öltözőbe a felek.

A fordulás után két percet kellett várni az első kosárra, Garamvölgyi tett vissza egy lecsorgót, de a Szedeák sem maradt sokáig adós a pontszerzéssel, Roberson agilis palánk alatti játékának köszönhetően kialakult a mérkőzés addigi legnagyobb különbsége (43-50). Mócsán és Drenovac vezérletével zárkózott a DEAC, és védő oldalon is érezhetően nagyobb energiákat mozgósítottak a hajdúságiak. Hiába kért időt a vendégek szakmai stábja, előbb Drenovac, majd Garamvölgyi robogott végig egy szerzett labdával, így hosszú idő után újra a fehér-feketéknél volt az előny. Bognár ugyan büntetőkből egalizált, de ezúttal Polyák talált be az utolsó másodpercben kintről, így 61-58-al várhatták az utolsó felvonást a csapatok.

Az ezúttal lehetőséget sem kapó Gumbs helyett a szokásosnál több perchez jutó Mócsán megmozdulásaival kezdődött az utolsó játékrész, nyolc egymást követő pontjának hála meglépett a Debreceni Egyetem (69-61). A két fordulóval ezelőtt agyrázkódás szenvedő Tóth Ádám fejbőre ezúttal is felszakadt, hangos füttykoncert közepette és a technikai hiba kíséretében kellett lecserélni a rutinos centert. A rövid közjáték sem zavarta meg Mócsánékat, a bedobó vezérletével magabiztosan tartották előnyüket a véghajráig (76-69). Nagy hajrába kezdtek a vendégek, de három pontnál nem tudtak közelebb kerülni, Scott és Polyák higgadt kosarainak köszönhetően végül a DEAC szerezte meg harmadik győzelmét a bajnokságban.

DEAC–Naturtex-SZTE-Szedeák 83-78 (22-24, 17-18, 22-16, 22-20)

DEAC: SCOTT 19/6, Polyák 10/6, DRENOVAC 15, Gáspár -, Taylor 6 csere: MÓCSÁN 22/6, Garamvölgyi 7/3, Tóth 4, Kenéz -, Balázsi -, Neuwirth -. Vezetőedző: David Dedek

Szedeák: WASHINGTON 17/12, Polányi 3/3, Sztarovlah 16/6, BOGNÁR 16, ROBERSON 18 csere: Person 5/3, Balogh 1, Filipovics 6, Kovács -. Vezetőedző: Simándi Árpád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában