Kézilabda

2022.10.09. 12:36

Túl nagy falat volt az Algyő, kikaptak a Loki fiataljai

Visszafogott teljesítményt nyújtott, nyolcgólos vereséget szenvedett Algyőn a DVSC Schaeffler U19 az NB I/B ötödik fordulójában.

Forrás: dvsckezilabda.hu

Panyi Anna góljával kezdődött a mérkőzés, de a következő debreceni támadások is sikerrel jártak, először a nyolcadik percben vezetett a hazai együttes. Néhány játékvezetői ítélet borzolhatta a mieink lelkiállapotát, volt néhány, Kudor Kitti által talán jogosan vitatott szituáció. Ám a legfőbb probléma a ziccerek elhibázása, illetve a technikai hibák száma volt, amelynek köszönhetően négy góllal is meglépett a rutinos Algyő. Hiába forgatta csapatát Kudor Kitti, az első játékrész végére ötgólos előnyt alakítottak ki a vendéglátók, holott az utolsó találat debreceni volt, Kostyó Panni szerezte – hangsúlyozza a cívisvárosi klub honlapja.

Nem mondhatni, hogy álomszerűen indult volna a második félidő. A Loki hét perc után szerezte az első akciógólt Makó Zoé révén, amelyet egy üres kapus találat követett, a debreceniek hálóőre, Reszegi Eszter jóvoltából. Talán ez a momentum emelte kissé magasabb hőfokra a lányokat, ebben az időszakban érezhető volt a harci szellem. Panyi Anna átlövésével háromra zárkózott a DVSC Schaeffler, felcsillant egy apró reménysugár. Sajnos ezt egy hatperces gólcsend követte a mieink részéről, amelyet Helm Boglárka hétméteres gólja zárt le.

Végül a DVSC nyolcgólos vereségével zárult a találkozó.

A tények

Levendula Hotel Algyő – DVSC Schaeffler U19 31–23 (15–11)

Algyő, 135 néző: V: Ignéczi I., Pánczél-Héjjas T.

Algyő: Gadányi M. – Miklós K. 3, Szécsi R. 4, Simon A. 5, Balogh B. 1, Zsikó Zs. 6, Szepesi I. 1. Csere: Rácz G., Dobó (kapusok), Valaczkai-Rózsa V. 3, Németh I. 1, Vass T. 2, Kárász Sz., Szabó F. 3, Csáki F. 1. Edző: Farkas József Dániel

DVSC: Torda V. – Kiss Cs., Helm B. 5 (4), Kostyó P. 2, Bacenkova D. 2, Panyi A. 5, Bákonyi L. 3. Csere: Reszegi E.  1 (kapus), Lakatos P. 1, Fodor V. 1, Nagy N. 1, Szabó F. 1, Silye N., Makó Z. 1, Balogh R. Edző: Kudor Kitti

Kiállítások: 10, ill. 6 perc

Hétméteresek: -/-, ill. 4/4.

Mestermérleg

Kudor Kitti: Ezen a mérkőzésen a játék minden elemében alulteljesítettünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában