Salakmotor

2022.10.01. 19:55

Salakszórás helyett sárdagasztás a vébédöntőben

Adorján Zoltán minden futamát teljesítette, s végül a 25. helyen zárta a vébédöntőt.

Forrás: Molnár Péter

A tavalyi sikeres debütálást követően újfent flat track világbajnoki döntőt rendeztek a Perényi Pál Salakmotor Stadionban szombaton délután. A sorozat negyedik állomás volt a debreceni megmérettetés, ahol tizenkét nemzet – Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Ausztria, Argentína, Csehország, Németország, Hollandia, Lengyelország, Japán és Magyarország – 29 vaspapucsosa mérte össze erejét. A mezőny egy fővel kevesebb lett a beharangozottnál, ugyanis az olasz Kevin Corradetti a közelmúltban elszenvedett sérülés miatt nem tudta vállalni a szereplést.

Forrás: Molnár Péter

A megmérettetés fontosságát jól mutatta, hogy a pénteki hivatalos edzésen valamennyi résztvevő kipróbálta magát és a motorját a cívis oválon. A versenyzők nyolc motormárkát – KTM-et, Yamahát, Hondát, Suzukit, Kawasakit, Zaetát, Husqvarnát és Gas Gast – vonultattak fel a tréning során. A versenyzőknek kétszer 5 percük volt arra, hogy megismerkedjenek a salakpályával. A gyakorlás során szinte egyöntetű volt a szurkolók véleménye: a két olasz, az összesített pontvadászat éllovasa, Matteo Boncinelli és harmadik helyen álló Daniele Moschini tudott a legjobban alkalmazkodni a pályához. Amíg a talján pilóták magabiztosan mozogtak a depóban, addig egy alacsony, törékeny versenyző mosolyogva, de kicsit félszegen próbált beilleszkedni a flat trackes közegbe. Az argentin hölgy, Micaela Bazán – mert róla van szó – a Hajdú Online kérdésére elárulta, élete első flat track versenye lesz a debreceni vébédöntő, s nincs egyszerű dolga, mert egy bérelt motorral kell helytállnia. Az egykori remek lengyel salakos, Sebastian Ulamek bőrruhájában motorozó hölgy elmondta, az ő igazai sportága a speedway, de nagyon tetszik neki ez a szakág is, s jól érzi magát a flat trackesek között. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a Mica becenévre hallgató vaspapucsos csütörtökön vonattal érkezett Debrecenbe, s a cívisvárosi tartózkodása során egy helyi salakmotoros szurkoló, Fazekas Sándor kalauzolta és segítette.

A pénteki edzésen szakaszosan záporeső nehezítette a vaspapucsosok dolgát, de ettől sokkal nagyobb kihívás várt rájuk a szombati versenynapon. A hajnali heves esőzést a pálya tekintetében még kordában tudták tartani a szervezők, viszont a viadal kezdete előtt meginduló égi áldás igencsak feláztatta az ovált. A zsűri elnök döntése értelmében tíz perc késéssel, de még így is esőben kezdődött a megmérettetés.

Forrás: Molnár Péter

A versenyzők dicséreteként szóljon, a veszélyesen csúszós pályán becsülettel tették a dolgukat. A verseny első szakaszában előzések helyett elcsúszásokat láthatott a közönség, ám a derbi előrehaladtával egyre többen magabiztosabban mozogtak a küzdőtéren, s látványos manővereket is láthattunk. Meglepetésként hatott, hogy az egyik favoritnak kikiáltott Moschini nem tudott alkalmazkodni a kellemetlen körülményekhez, csak szenvedett a futamiban, sőt még el is esett. Az argentin Bazánnak nagy kihívást jelentett a felázott salak, valamennyi futamában az utolsó helyen végzett, de mivel az osztrák Schrauf az első etapja után feladta a küzdelmet, így a dél-amerikai hölgy a 28. lett. A rutinosabb Poppenreiter nem adta könnyen magát, minden pontért megküzdött, de nagy bravúrt nem tudott bemutatni, így meg muszáj volt megelégednie a 22. pozícióval. Adorján valamennyi próbálkozásánál célba ért – ez azért fontos tény, mert többen megismerkedtek a felázott salakkal közelebbről is –, s végül 8 ponttal a 25. helyen zárta a derbit. A másik magyar, Miklosy egyszer bukott, 7 pontig jutott, s ez a 27. pozícióhoz volt elegendő.

A döntő feledtetett minden kellemetlen pillanatot a nézőkkel, ugyanis remek csatákat, nagyszerű előzéseket hozott a 12 versenyzővel indított tízkörös futam. A legjobbak csatáját végül Boncinelli nyerte, aki az etap derekán megelőzte Bailót, míg a harmadik az a cseh Krajcovic lett, aki remek manővert követően utasította maga mögé az olasz Daniele Tonellit.

BN

Végeredmény:
1. Matteo Boncinelli (olasz, Gas Gas) 25 pont,
2. Gerard Bailo (spanyol, KTM) 22,
3. Ervin Krajcovic (cseh, KTM) 20,
4. Daniele Tonelli (olasz, KTM) 18,
5. Markus Jell (német, KTM) 16,
6. Masathosi Ohmori (japán, Kawasaki) 15.

Az állás:
1. Matteo Boncinelli (olasz, Gas Gas) 85 pont,
2. Gerard Bailo (spanyol, KTM) 81,
3. Ervin Krajcovic (cseh, KTM) 66,
4. Daniele Moschini (olasz, Zaeta) 65,
5. Masatoshi Ohmori (japán, Kawasaki) 65,
6. Eric Reverté (spanyol, Yamaha) 55


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában