Salakmotor

2022.10.02. 21:24

Nem tudták elcsípni a címvédőt a szlovén pályán

Az ifjúságiak versengésében Lovas Zoltán ezüstéremmel zárt Szlovéniában.

Lovas Zoltán akció közben

Forrás: Boros Norbert

A salakmotoros magyar-szlovén közös bajnokság második fordulóját rendezték Krskóban. A pontvadászatra benevezett valamennyi magyar salakszóró starthoz állt a Matija Gubec Stadionban, így a SpeedWolf Debrecen versenyzői, Kovács Roland és Magosi Norbert, a Nagyhalászi Motorsport Sportegyesület pilótái, Fazekas Dennis valamint Bárány Márk, illetve a vasadi Arena Moto Hungary pilótája, Füzesi Richárd próbálta növelni a pontjai számát. A szlovéniai viadalon a házigazdák és a magyar vaspapucsosokon kívül Lengyelországból, Olaszországból, Dániából, Ausztriából és Csehországból érkeztek salakszórók a viadalra.

A 20 futamos alapverseny során a bajnoki címvédő Fazekas gyűjtötte a legtöbb pontot a mieink közül, egy futamgyőzelme és két második helye mellett egyszer végzett a harmadik és a negyedik helyen, így 8 egységgel a 7. helyen végzett, amivel éppen lecsúszott a reményfutamról. Magosi egy ponttal szerzett kevesebb egységet Fazekasnál, miután háromszor a második lett, illetve egyszer harmadikként és negyedikként intette le a kockás zászló, s ezzel a teljesítménnyel a 9. pozíció lett az övé. Kovács két-két második és harmadik helye mellett egyszer utolsóként zárt, a 6 pontja a 11. helyhez volt elegendő. Bárány 4 egységgel a 13., Füzesi 2 ponttal a 14. lett.

A viadalon egyenes ágon Nick Skorja (15 ponttal) és Matic Ivacic (14) jutott a fináléba, míg a reményfutamból az osztrák Daniel Gappmaier és a szlovén Anze Grmek motorozta be magát a döntőbe, a lengyel Jakub Sroka és a cseh Jan Macek ellenében. Skorja a legjobbak futamában sem talált legyőzőre, így valamennyi futamát megnyerve diadalmaskodott, mögötte Ivacic, Gappmaier és Grmek ért célba.

A krskói megmérettetés a bajnoki küzdelem mellett az ifjúsági versenyzők betétfutamaival vált teljessé. A 250 köbcentis motorokkal versenyző ifjak csatározásaiban a SpeedWolf Debrecen salakszórója, Lovas Zoltán képviselte Magyarországot. A négy pilótát felvonultató mezőny négy futamban mérte össze erejét. A cívisvárosi reménység valamennyi starthoz állásánál másodikként ért célba, mindannyiszor a Sven Cerjak mögött végzett, így összesítésben ezüstéremmel gazdagodott.

A magyar-szlovén közös bajnokság október 23-án Debrecenben folytatódik. 

BN

Végeredmény

Magyar-szlovén közös bajnokság:

1. Nick Skorja (szlovén) 20 pont, 2. Matic Ivacic (szlovén) 18, 3. Daniel Gappmaier (osztrák) 16, 4. Anze Grmek (szlovén) 14, 5. Jakub Sroka (lengyel) 12, 6. Jan Macek (cseh) 11, 7. Fazekas Dennis (magyar) 10, … 9. Magosi Norbert (magyar) 8, 11. Kovács Roland 6, … 13. Bárány Márk (magyar) 4, 14. Füzesi Richárd (magyar) 2.

Magyar bajnokság:

1. Fazekas Dennis (Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület) 20 pont, 2. Magosi Norbert (SpeedWolf Debrecen) 18, 3. Kovács Roland (SpeedWolf Debrecen) 16, 4. Bárány Márk (Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület) 14, 5. Füzesi Richárd (Arena Moto Hungary) 12.

Az állás

Magyar-szlovén közös bajnokság:

1. Nick Skorja (szlovén) és Matic Ivacic (szlovén) 36-36 pont, 3. Anze Grmek (szlovén) 34, 4. Fazekas Dennis (magyar) 25, 5. Kovács Roland (magyar), Magosi Norbert (magyar) és Daniel Gappmaier (osztrák) 16-16, … 13. Bárány Márk (magyar) 10, 15. Füzesi Richárd (magyar) 8.

Magyar bajnokság:

1. Fazekas Dennis (Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület) 40 pont, 2. Magosi Norbert (SpeedWolf Debrecen) és Kovács Roland (SpeedWolf Debrecen) 34-34, 4. Bárány Márk (Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület) 28, 5. Füzesi Richárd (Arena Moto Hungary) 24.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában