Atlétika

2022.10.03. 09:05

Kozák Lucának szurkol majd „fél Debrecen”

A debreceni atléta elárulta, hogy már szerveződik a „csapata” a jövő évi budapesti világbajnokságra.

Kozák Luca az Eb-n szerzett ezüstéremmel

Forrás: MW-archív

Kozák Luca, a DSI Debrecen atlétája három világversenyen – a 2019-es glasgow-i fedett pályás Eb-n, a 2021-es tokiói olimpián és a 2022-es belgrádi fedett pályás vb-n – sem érte el kitűzött célját. Mind a három alkalommal sérülés vagy balszerencse hátráltatta. Ezek után, a csalódások sodrából kikeveredve lett Münchenben Európa-bajnoki ezüstérmes a 26 esztendős debreceni atlétanő, ráadásul úgy, hogy az elődöntőben 12.69 másodperces idővel országos csúcsot javított, amit a döntőben hajszálra ugyanilyen teljesítménnyel ismételt meg – írja az SzPress Hírszolgálat, amelynek a cívisvárosi sportoló beszélt a tapasztalatairól. 

 

– Nem vagyok a rossz eseményeken sokáig rágódó sportoló, nem hátra tekintgetek, hanem az előttem álló feladatokra igyekszem felspannolni magamat. Ezért is inkább abba kapaszkodtam, hogy a három csalódás után már csak valami nagyon szép és jó következhet. Így is történt. A 2022-es esztendő végre a rekordok éve lett számomra, pályafutásom lélekemelő szakasza, ami nemcsak megnyugtatott, hanem megerősítette a kapcsolatomat Suba Lászlóval, az edzőmmel, aki, bármilyen furcsa is kimondani, de életem közel felének meghatározó szereplőjeként áll mellettem – mondta a sportoló, akinek jó esélye van arra, hogy a „trónt” visszafoglalva idén ismét az „Év Atlétanője” lehessen. 

A müncheni Európa-bajnokságra egy tizenkét fős családtagjaiból és barátaiból verbuválódott szurkolói társaság kísérte el, amelynek lelkes tagjai most a sikerek részesének tekinthetik magukat. 

– Már szerveződik a jövő évi „csapatom”, és úgy tűnik, hogy „fél Debrecen” engem fog biztatni a lelátóról. Ezt pedig illendő lesz egy jó helyezéssel megszolgálni. Az idei eugene-i világbajnokságon félelmetesen jó időket futottak az érmesek, a győztes nigériai Tobi Amusan a hátszeles 12.06 másodperces robogásával a döntőben egy amolyan „atlétikai Földön kívüli” benyomását keltette, de még a harmadik helyezett ideje is 12.23 mp volt. Nem vagyok biztos abban, hogy egy év elteltével a budapesti új stadionban még egy ilyen döntő összejöhet, de számomra fontosabb kérdés, hogy sikerül-e újabb századokat lefaragni az egyéni csúcsomból, mert csak az vihet a siker útjára – folytatta Kozák Luca, aki nemcsak a gáton, hanem síkfutásban is képes jó idők elérésére. 

HBN


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában