Darts

2022.10.01. 12:49

Dobogóra álltak a DEAC darts-osai Miskolcon

Négy debreceni játékos közül hármat díjaztak.

Forrás: DEAC

Pénteken a Magyar Darts Liga kelet-magyarországi régiójának 18. fordulóját rendezték Miskolcon, ahol 29 nevezőből a DEAC szakosztályát 4 játékos képviselte, közülük hárman a dobogó mindhárom fokán helyet kaptak.

Kovács Patrik és Oláh Bence Attila megnyerték csoportjukat, Radványi Sándor a második helyen jutott tovább.

A főtábla első körében Patrik és Sándor 4-3-as győzelemmel harcolta ki a nyolcaddöntőt, Bence 4-0-val. Ezt követően a legjobb 8 között Bence élet-halál meccset vívott az összetett ranglista 2. helyezettjével, és 0-3-ról 4-3-ra fordítva jutott tovább. Patrik és Sándor egy 4-1, 4-2-es sikerrel került az elődöntőbe. A felsőágon Bence és Sándor egymás ellen játszott, ahol ezúttal Sándor bizonyult jobbnak: 4-1; az alsóágról Kovács Patrik érkezett a döntőbe 4-1-gyes győzelmével. Patrik a lendületét megtartotta, és megszerezte idei első ligagyőzelmét, hiszen 4-2 arányban múlta felül Radványi Sándort a döntőben, Oláh Bence Attila pedig a 3. helyen zárt – írta a deac.hu.

Az összetett ranglistára tekintve Patrik a győzelmével a 4. helyre zárkózott az élmezőnyhöz (212 pont), Radványi Sándor ezüstérmével a 6. helyen áll jelenleg (186 pont), míg Oláh Bence Attila tovább növelte előnyét a többiekkel szemben: 32 ponttal vezeti a kelet-magyarországi régiót.

Folytatás október 20-án hazai környezetben, a Red and Whiteban!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában