2022.10.12. 20:53
A DEAC második idegenbeli meccsén is vereséget szenvedett
A Debreceni Egyetem csapata jól kezdte a találkozót, a félidőben még vezetett, a fordulást követően azonban nem volt esélye a Kecskemét ellen.

Forrás: Napló-archív
Harmadik mérkőzését játszotta a DEAC férfi kosárlabdacsapata a bajnokság alapszakaszában szerda este, David Dedek együttese ezúttal Kecskemétre látogatott. A debreceni gárda egy vereséggel és egy győzelemmel a háta mögött várta a találkozót.
A vendégek jól kezdték a meccset, leginkább Drenovac gyártotta a pontokat az első negyedben, amelyet minimális, 26–23-as előnnyel zárt a Debreceni Egyetem alakulata. A folytatásban Gumbs triplái jelentették a különbséget, és már 14 ponttal is vezetett a DEAC, azonban a KTE elkapott egy jó szériát és végül 44–40-es vendég előnynél jött a félidő.
A harmadik negyed első néhány perce után azonban már nem találták a ritmust Polyák Lászlóék, és a hazai együttes megfordította az állást, 64–53-nál jött a záró játékrész. A Kecskemét lendületben maradt, amit David Dedek időkéréssel próbált megtörni, Gumbs révén még kicsit zárkózott a DEAC, de a végén magabiztosan nyert a KTE 87–69-re. A második félidőben hatalmas fölényben voltak a hazai lilák. A debreceni gárda legközelebb jövő héten szombaton játszik, akkor a Falcót fogadja az Oláh Gábor utcán.
BA
A tényekTippmix férfi NB I./A., 3. forduló |