Nagy a tét

2022.09.22. 20:10

Utolsó fordulójához érkezett a frizbi bajnokság

Hazai mérkőzéssel fejezi be a bajnokságot a DEAC FreeBees.

Forrás: DEAC FreeBees

A cívisvárosiak ellenfele a tabella harmadik helyén álló Up&Fly lesz, és a negyedik helyezés bebiztosításához jó játékra lesz szükség szombaton – adott hírt a DEAC oldala.

Forrás: DEAC FreeBees


Rácz Árpád szakosztályvezető így foglalta össze a várakozásait: – Jó előjelekkel várjuk a bajnokság utolsó fordulóját, hisz a múlt héten nagyarányú győzelmet arattunk a Széchenyi Egyetem ellen (15:5), és előtte az Ultimate 4’s Ligában is szépen menetelt a csapat. 

Ha hosszabb távra tekintek vissza, akkor is azt kell mondanom, hogy rengeteget fejlődött a társaság a márciusi bajnoki rajt óta.

Létszámban gyarapodtunk, s közben technikai és taktikai téren is sokat léptünk előre, a versenyrutinunk pedig rohamléptékben fejlődött ez alatt a hat hónap alatt. Nyilván vannak fejlesztendő területek, és olyanok is, amikben még jócskán le vagyunk maradva a bajnokság dobogósaihoz képest, de a játékosaink hozzáállását és az edzőink elkötelezettségét látva, ez a leszakadás nem fog sokáig tartani. Most épp a bajnokságban előttünk tanyázó, harmadik helyen álló Up&Fly ellen lépünk majd pályára. Az esélyesek nem mi vagyunk, és még győzelem esetén sem szoríthatjuk le őket a dobogóról, de egy szoros, netán megnyert mérkőzéssel bebiztosíthatjuk a negyedik helyezésünket. Ez egy szuper befejező kihívás lesz a csapat előtt, hisz nehezen verhető, de tőlünk azért nem fényévekre lévő csapattal kell megküzdenünk, ám ha odafigyeléssel, lelkesen és felszabadultan játszunk, akkor meg tudjuk mutatni milyen sokat fejlődtünk, és az eredménytől függetlenül szép lezárást adhatunk a bajnokságnak – nyilatkozta Rácz Árpád.

Forrás: DEAC FreeBees

A DEAC FreeBees–Up&Fly  mérkőzést szombaton 14 órától rendezik a Debreceni Sportcentrum Oláh Gábor utcai sporttelepén, az atlétikai dobópályán. A belépés ingyenes, a szakosztály minden szurkolót, érdeklődőt szeretettel vár. 

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában