Labdarúgás

2022.09.03. 20:17

Szép volt, fiúk! Megvan a Loki első győzelme!

A DVSC végig hatalmas szívvel, de fegyelmezetten játszva 1–0-ra meverte a Fehérvárt.

Loki-öröm a Nagyerdei Stadionban

Forrás: Kovács Péter

A Debreceni VSC a Fehérvárt fogadta szombat este az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A Loki a hőn áhított első győzelemre hajtott a felemás formában lévő Vidi ellen, amely az utóbbi időszakban a mumusává vált a hajdúsági együttesnek. A hazaiaknál nagy változások mentek végbe a héten, hiszen Joao Janeiro és a DVSC útjai elváltak, így ezúttal Dombi Tibor irányította az együttest. A legendás egykori futballista  a találkozó előtt kiemelte, hogy a legfontosabbnak azt tartja, mindenki olyan mentalitással játsszon, hogy az összecsapás végén emelt fővel hagyhassa el a pályát.

A találkozó fantasztikus hangulatban kezdődött, a drukkerek ismételten kitettek magukért, ezúttal nagyon sok diósgyőri szimpatizáns is érkezett, hogy biztassa a piros-fehéreket a két tábor közötti barátság jegyében. Lendületesen indult a meccs, a 6. percben Dzsudzsák szöktetéséből Ferenczi kanalazott vissza középre, ahol Szécsi érkezett és lőtt a kapuba. A VAR azonban megállapította, hogy már az alapvonalon kívül volt a labda, mielőtt Ferenczi beleért, ezért érvénytelen volt a gól.

Forrás: Kovács Péter

A 38. percben ijesztő jelenetek játszódtak le a pályán, Bombgoye és Horváth összefejeltek a debreceni tizenhatos vonalánál, és a hazai támadó úgy tűnt, el is veszítette az eszméletét. A segítség gyorsan érkezett és szerencsére Horváth a saját lábán hagyta el a játékteret, a DVSC azonban így cserélni kényszerült, Kiziridisz állt a sérült helyére. Nem sokkal később jó helyről jutott szabadrúgáshoz a Vidi, Dárdai állt a labda mögé és remek próbálkozását Hrabina hárította bravúrral. Már első félidő hosszabbításában tartottunk, amikor Dzsudzsák kanyarított középre tökéletesen ballal egy labdát, amire Dorian Babunski érkezett és fejelt közelről a kapuba. Ezzel a szünet előtt megszerezte a vezetést a Loki.

Forrás: Kovács Péter

A fordulást követően rögtön helyzettel indított a hazai gárda: Bévárdi beadását fejelte kapura Szécsi, azonban Kovács kitolta a jobb felsőbe tartó labdát. Az 55. percben remek helyről jutott szabadrúgáshoz a Loki, Dzsudzsák állt a labda mögé, de próbálkozását a levegőben úszva védte Kovács. A vendégek többet birtokolták a labdát, azonban a meddőnek bizonyult a fölény, hiszen helyzeteket nem tudtak kialakítani. A vendégek mester érezte, hogy változtatniuk kell valamit, ezért a 67. percben hármat is cserélt.

A Loki a 75. percben ismét jó pozícióból végezhetett el szabadrúgást, ezúttal is Dzsudzsák vállalkozott, de jó fél méterrel a kapu fölé csapódott a labda. Az utolsó tíz percbe lépve a Loki egyre többet volt a vendég kapunál és több veszélyes szögletet is elvégzett, de megduplázni nem tudta előnyét. Az utolsó percekben és a hosszabbításban még próbálkozott a Fehérvár az egyenlítéssel, de a remekül záró hazai védelmen nem talált rést, így maradt az eredmény 1–0 a piros-fehéreknek.

Forrás: Kovács Péter

A Loki végig hatalmas szívvel, de fegyelmezetten futballozott. A lefújást követően fantasztikus hangulat uralkodott a lelátókon, amíg a csapat megtette szokásos tiszteletkörét. Dombi Tibor hatalmas győzelemmel mutatkozott be megbízott vezetőedzőként a DVSC kispadján. 

A tények

Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC 1–0 (1–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5014 néző. Vezették: Karakó Ferenc (Tóth II. Vencel, Albert István)

DVSC: Hrabina – Bévárdi, Romancsuk, Deslandes, Ferenczi – Varga (Lagator 71.), Baráth – Dzsudzsák, Szécsi (Neofitidisz 88.), Horváth (Kiziridisz 41.)  – Babunski (Dieye 71.). Megbízott vezetőedző: Dombi Tibor.

Fehérvár: Kovács D. – Serifamov (Ledniev 86.), Larsen, Stopira – Nego, Pinto (Bumba 67.), Fiola, Hangya (Heister 73.) – Bambgoye (Kodro 67.), Zivzivadze, Dárdai (Schön 67.). Vezetőedező: Michael Boris

Gól: 1–0 Babunski (45+2.)

Mesterszemmel
Dombi Tibor: – Készültünk a Fehérvárból, de tudtam, hogy nem ezen fog múlni. Inkább azon, hogy emelt fővel, egymást kisegítve, sokat melózva játszottunk. Nincs olyan játékos, akibe bele tudnék kötni. Sok mindent el lehet érni akarattal és szívvel, ezt most bebizonyítottuk, együtt volt a csapat. Jó volt ezt látni!
Michael Boris: – Gratulálok a Debrecennek. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, már csak a hazai edzőváltás hatása miatt is. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, a másodikban is mindent megpróbáltunk. Rendkívül csalódottak vagyunk.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában