Kézilabda

2022.09.22. 12:58

Kétmeccses este a Hódosban!

A másodosztály egyetlen százszázalékos együttese, az Eszterházy SC érkezik a Hódosba pénteken. A találkozó után a Loki felnőtt csapata a Mosonmagyaróvár ellen játszik.

Helm Boglárka

Forrás: dvsckezilabda.hu

Három találkozón van túl a DVSC NB I/B-s együttese ebben a szezonban. Idegenben még nem sikerült pontot szerezni, hazai pályán eddig egy mérkőzésen egy győzelem a mérleg. A fiatalok számára új terep a másodosztály, így minden mérkőzésből sokat tanulhatnak – hangsúlyozza közleményében a klubhonlap.

– Egyre inkább belerázódunk a másodosztályba, minden mérkőzésből le tudjuk vonni a tanulságokat, amelyeket meg is beszélünk a meccsek után – árulta el a leginkább átlövő poszton szerepeltetett Helm Boglárka. – Meccsről meccsre szokjuk a tempót, illetve azt is, hogy az ellenfeleink nagyon rutinos játékosokól állnak – nyilatkozta.

Pénteken az Eszterházy SC érkezik Debrecenbe. Az egriek tavaly épphogy lemaradtak az első osztályú tagságot jelentő második helyről, az idei szezonban pedig ők az egyetlen csapat, amely még nem vesztett pontot. Várhatóan az aranyéremért szóló csatába is beleszólnak majd. Nem kérdés, hogy az eddigi legerősebb ellenféllel kerül szembe Kudor Kitti együttese.

– Én is úgy gondolom, hogy az Eszterházy SC valóban bajnokesélyes – reagált arra a felvetésre Bogi. – Játszottunk ellenük felkészülési mérkőzést augusztus végén, ott érezhettük testközelből, hogy nagyon erősek, és nagyon kemény a védekezésük. Nincs rajtunk nyomás, játszanunk kell a saját játékunkat és megmutatni, hogy mit tudunk – zárta szavait.

A DVSC Schaeffler – Eszterházy SC NB I/B-s mérkőzés szeptember 23-án, pénteken 16 órakor kezdődik. A találkozó után a DVSC felnőtt csapata a Mosonmagyaróvár együttesét fogadja 18 órától szintén a Hódosban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában