Országúti kerékpár

2022.09.21. 13:08

Debreceni bringások sikerei

Több kategóriában is remek eredményeket értek el a Debreceni Sportiskola és a DKSI biciklisei.

Klokocs Kata (elöl) a magasabb korosztályban is nyerni tudott | Forrás: DSI

A Debreceni Sportiskola és a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület sportolói az őszi szezonban is sikeres versenyeket tudhatnak a hátuk mögött, az országúti évad utolsó fontos bajnokságán és kisebb viadalokon is szép eredmények születtek a debreceni fiatalok révén – állt a DKSI közleményében. 

Békéscsabán szeptember második hétvégéjén, szombaton került sor az idei Kritérium Országos Bajnokságra. Kellemes időben, mondhatni esőmentesen, a régi-új helyszínen rendezték meg a versenyt. A DSI-DKSI Cycling Team csapata 15 fővel állt rajthoz, és igen szép mérleggel zárt, mivel három bajnoki arany-, egy ezüst- és három bronzérem született. Az U13-as lány kategóriában Klokocs Kata első, Klokocs Klára pedig harmadik helyezést ért el. Ifj. Kovács Béla az U13-as fiúk mezőnyében lett első. Az U15-ös lányoknál Balogh Sára negyedik, Tóth Mogyorósi Zora ötödik és Nagy Kata Bianka hatodik lett.

Ugyanebben a korosztályban Soós Olivér nyerni tudott a fiúk között. Az U19-es hölgyek mezőnyében Németh Bettina harmadik, Papp Evelin pedig a negyedik lett, a fiúknál Anda Attila hetedikként ért célba. Az U23-as fiúknál Sidló Dániel bronzérmet szerzett, a Master2 kategóriában Bálint Péter ötödik lett, a Master3-ban Boross Károly pedig második. 
Egy nappal később a Bükk Kupa jávorkúti versenye következett, mely 9.5 km-es hegyi időfutamot takart, 350 szintemelkedéssel. U17 korcsoportban a DSI színeiben Csáki Szabolcs indult és nyert, 21:18-as idővel, mellyel az abszolút legjobb időt szállította. Elit2 kategóriában Tóth Levente 4. lett, Master-ben Bálint Péter 9. helyet szerzett, Senior 1-ben pedig Boross Károly 4. helyezést ért el. A Kólya-Tóth duó a páros verseny első helyét szerezte meg.

A következő hétvégén, szombaton az Adria–Balaton Kerékpárverseny lengyeltóti időfutamán Németh Bettina (WU19) győzelemmel, Sidló Dani (U23) pedig egy 2. hellyel zárta a napot.
Másnap a VII. Kecskeméti Kétkarikás Kritérium futamaira került sor. Esős reggel után a verseny száraz, igen szeles időben zajlott, nyolc fő képviselte a DSI-DKSI színeket. A futamok izgalmas csatákat, és értékes tapasztalatokat hoztak mindenki számára, és a sikerek ezúttal sem maradtak el.

Klokocs Kata és Klokocs Klára ismét az első és a harmadik helyeket szerezték meg az U13-as lányok között, Soós Olivér pedig az U15-ös fiúknál lett első. Klokocs Kata az U17-es lányok mezőnyében is a legjobbnak bizonyult, ugyenezen korosztályban a fiúknál Csáki Szabolcs második, Böszörményi László pedig nyolcadik lett. A már említett Soós Olivér és Csáki Szabolcs az U19-es kategóriában is indultak, előbbi ötödik, utóbbi nyolcadik lett, de a legelőrébb Anda Attila végzett, a maga negyedik helyezésével. A női Elit mezőnyt Németh Bettina megnyerte, a férfiaknál Sidló Dániel negyedik helyezett lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában