Elképesztő teljesítmény

2022.08.15. 15:15

Immár kétszeres Ironman a 44 éves, kétgyermekes debreceni óvónő

Csuja Beátára Hajdúnánáson is büszkék lehetnek, hiszen onnan származik.

Forrás: Csuja Beáta-archív

Hogy lehet egy nő Ironman, vagyis Vasférfi nemátalakító műtét nélkül? Úgy, hogy megállás nélkül teljesíti a kegyetlenül hosszú távot: 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást, majd „levezetés” gyanánt fut egy maratont, azaz 42,2 kilométert.

Forrás: Csuja Beáta


Amikor 1978-ban a Hawaii-on állomásozó amerikai hadtest három tagja fogadásból kitűzte, hogy összegyúrják három legendás helyi verseny távját egybe, aligha gondolták, hogy az akkor még gyerekcipőben járó triatlonsportnak adnak óriási lendületet, továbbá hagyományt és új tulajdonképpen egy új sportágat is teremtenek, de arra végképp nem számítottak, hogy a Waikiki Rough Water úszóversenyt (3860 m), a Radrennen von Oahu kerékpárversenyt (180,2 km) és a Honululu Marathon-t (42,195 km) egymás után nők is teljesíteni fogják. Pedig alig két év múlva, az 1980-as versenyen a szebbik nem képviselői közül ketten is rajthoz álltak. Ráadásul a kitartás és az elszántság jelképeként is egy nő befutója, vagyis inkább „bemászása” jelenik meg a Hawaii Ironmanről: 1982-ben a később legendává váló Julie Moss teljesen elkészült az erejével a táv végére, összeesett, nem tudott lábra állni, de így sem adta fel, négykézláb tette meg az utolsó métereket.

Forrás: Csuja Beáta

Szűkebb pátriánk szépen ellátott „csodabogarakból”, azaz kiváló extrémsportolókból, akiknek teljesítménye előtt kalapot emelhetünk, de ők szinte mind férfiak, a DVSC-ikon Dombi Tibor, a volt bokszoló Komjáthi László, vagy a debreceni vasember, Szabó Sándor. A Hajdúnánásról származó, Debrecenben élő és tanító óvó néni, Csuja Beáta képviseli a szebbik nemet az „őrültek” között, már egy évtizede példát mutat elhivatottságból, akaraterőből. Ráadásul gyereknevelés, pedagógusi munka és háztartásvezetés mellett! Már anyaként kezdett futni, később a bátyja hatására vágott bele a triatlonba, és tavaly jutott el arra a szintre, hogy célba vehette az Ironmant.

 Akkor 14 óra 30 perces idővel tette meg a „hawaii gyilkos távot” a Somogy megyei Nagyatádon, ahol minden évben az ország legnagyobb megmérettetését és az országos bajnokságot rendezik, idén pedig az volt a célja, hogy ezen az időn faragjon.

 

Nem akármilyen kálvárián ment keresztül annak érdekében, hogy ez sikerüljön.

– Szinte egész nap esett, az úszásnál ez még nem zavart, de a biciklin már kifejezetten fáztam – kezdte élménybeszámolóját Csuja Beáta – A kerékpározás az eső miatt sokkal nehezebb volt, mint tavaly. Rengeteg bukást láttam, egyszer hátulról belém is jöttek, de szerencsére nyeregben maradt, a srác azonban nagyot esett. A 400 indulóból mintegy 330-an értünk célba, a biciklizés rostálta meg a mezőnyt.

Beáta annak köszönhetően javított hét percet a tavalyi idején, hogy 25 perccel jobb maratont futott, mint egy évvel korábban. Ezért azonban súlyos árat fizetett, az évekkel korábban műtött térde a bringázásnál kezdett rakoncátlankodni, a végén pedig már pokoli fájdalmakat okozott minden lépés.
 

– Még most is olyan, mintha felpumpálták volna, nem is tudok rendesen aludni szombat óta, de kárpótol a magyar bajnoki bronzérem. 

Igaz, úgy lettem harmadik a korosztályomban a hosszútávú triatlon OB-n, hogy igazából ötödik helyen értem célba, de az egyik hölgy külföldről jött, a másiknak pedig licenszproblémák miatt nem vették figyelembe az eredményét. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a bajnoki bronzéremre, most úgy gondolom, megérte annyit áldozni érte! – így Beáta, aki erre a versenyre is úgy készült, ahogyan a korábbiakra: fél éve egy korty alkohol sem ment le a torkán, az előírások szerint táplálkozott is, azaz a lehető legnagyobb szigorral tartotta be a sportszerű életmódot. Most azonban már szabad ünnepelni, még túl is lehet lőni a célon, elárulta, hogy már el is küldte az üzenetet a szintén pedagógusokból álló baráti hölgykoszorúnak: „Party Time”!

Forrás: Csuja Beáta

A jövőt firtató kérésünkre azt válaszolta, ha most a térdére néz, gondolni sem akar újabb Ironmanre, de a sportolásról nem mond le. A bajnoki bronzéremmel a kezében most elégtételt és teljességet érez az egyéni célkitűzéseit illetően, és reméli, sikerül rávennie a családját, hogy a jövőben váltóban induljanak a triatlonversenyeken. A beszélgetést a háttérben hallgató labdarúgó-játékvezető párja nagyokat bólogat, majd megjegyzi: „Drágám, 20 kilométer bringázást bármikor vállalok, a többi a tiéd!”

Cs. Bereczki Attila 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában