Hiányzott a dinamika

2022.08.18. 09:39

Hatodik helyen végzett futamában Szűcs Valdó

Összességében a 18. helyen zárt a DSC-SI gátasa.

Forrás: Facebook/Magyar Atlétika - Hungarian Athletics

A müncheni szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság szerdai versenynapján a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája 13.78-at futott 110 gáton. Akárcsak a keddi előfutamok során, szerdán is a harmadik futamba kapott besorolást Szűcs Valdó, aki német, francia, lengyel, angol és portugál riválisokkal vette fel a versenyt. A futam erősségét mutatta, hogy öten is jobb egyéni csúccsal rendelkeztek, mint a DSC-SI atlétája. Az idei legjobb idők tekintetében viszont a cívisvárosi gátas az utolsó volt, ám ez csalóka, hiszen nemrég épült fel sérüléséből, így nagyon kevés versenyen indulhatott.

Futamonként az első kettő, illetve a két legjobb időt futó került a döntőbe, ez pedig ismerve a magyar bajnok gátas idei problémáit, a bravúr kategóriába tartozott volna. 

Az első két futam után kiderült, ahhoz, hogy Valdó ott lehessen a döntőben, saját csoportjának negyedik helyén 13.48-on belüli időre lett volna szükség. 

Bár a táv feléig együtt haladt a mezőnnyel, végül hatodik helyen ért célba 13.78-nál megállítva az órát, ezzel véget ért gátasunk számára a kontinensviadal. Összességében a tizennyolcadik helyen zárta az Eb-t. 

– Sajnos nem sikerült megismételnem az előfutamban elért időmet, bár az erő megvolt, ám a köztes futásból hiányzott az a dinamika, ami tavaly megvolt. 

Meglátszott, hogy idén sérülésemből adódóan kevés versenyen tudtam rajthoz állni, de nem vagyok csalódott, örülök, hogy itt lehettem. 

– Még három versenyem lesz az idei szabadtéri szezonban, utána pihenés, majd elkezdem a felkészülést fedettpályára. Nagyon remélem, a következő évben sérülés már nem hátráltat és visszanyerem régi formám, jobb időket futok, mint ebben az évben – fogalmazott a Debeceni Sportcentrum-Sportiskola oldalán Szűcs Valdó a futam után. 

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában