Röplabda

2022.08.09. 12:23

Fodor Antal: a fiúk jó hangulatban kezdték a munkát

A tapasztalt vezetőedző elmondta, a Debreceni Egyetem alakulata a magyar válogatott liberója mellett egy kubai centert is szerződtetett.

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi röplabdázóit nem hajtja a tatár, mivel az új szezon első tétmeccse csak október elején lesz, ennek ellenére már a múlt héten edzésbe álltak. Fodor Antal vezetőedző különböző okok miatt jelenleg több kulcsemberére sem számíthat, mutat rá a deac.hu.

– Bán Viktor a magyar válogatott tagjaként az Eb-selejtezőn szerepel, Tóth András bokáját nemrég megműtötték, így ő jelenleg gyógytornára jár, Veres Bence kisebb sérüléssel bajlódik, Gustavo pedig még Kubában van, de ha minden jól megy, pénteken már velünk tréningezhet. Az, hogy hiányos a keretünk, nem befolyásolja az eltervezett menetrendet, a felkészülés elején az izomzat felfrissítése volt az egyik legfontosabb feladat, emellett természetesen már a labda is előkerült. Azt tapasztaltam, hogy a fiúk jó hangulatban és nagy ambícióval kezdték a munkát. Dorogi Máté és Korbély Dániel személyében két fiatal röplabdázó került fel az utánpótlásból, mindketten tehetségesek, ám idő kell ahhoz, hogy felvegyék az Extraliga ritmusát – hangsúlyozta a klubhonlapnak a vezetőedző.

Közben körvonalazódik a csapat programja, az már biztos, hogy az első edzőmeccsen a magyar ifjúsági válogatott lesz az ellenfelük szombaton. Szeptember elején a Kistext egy tornát rendez, amelyen a Kazincbarcika és a Kaposvár mellett a DEAC is rajthoz áll. Miskolcon szintén egy kupán gyakorolhatnak, valamint további felkészülési összecsapásokról zajlanak az egyeztetések.

A nyáron nem volt nagy jövés-menés a csapatnál, a kulcsemberek zömével szerencsére sikerült megállapodni a folytatásról.

– Mindenképpen profitálhatunk abból, hogy a keretünk néhány változást leszámítva együtt maradt. Fazekas Balázs a Kistexthez igazolt, őt valószínűleg Gustavo pótolhatja. Ádám Andrásnak egy év alatt háromszor elszakadt az Achilles-ina, így befejezte a pályafutását, Magyar Tamás Izlandon tartózkodik, bár nem elképzelhetetlen, hogy rá számíthatunk a következő idényben. Nagyon örülünk annak, hogy a magyar válogatott Bán Viktorral sikerült megállapodnunk, tőle azt várom, hogy további stabilitást ad a gárdának.

Viktor mellett egy kubai légiós érkezik hozzánk a napokban, aki centerként lehet a csapat egyik fontos láncszeme

– mondta Fodor Antal.

Az Extraliga mezőnyét ezúttal is nyolc alakulat alkotja, a DEAC mellett a Kaposvár, a Kazincbarcika, a MAFC, a Pénzügyőr, a Kecskemét, a Kistext és az újonc Fehérvár szerepelhet a legmagasabb osztályban.

– Kiegyenlítettek az erőviszonyok, így izgalmas lehet a következő idény, egy-egy találkozón apróságok dönthetnek a győzelemről. Ebben a pillanatban még nehéz arról beszélni, hogy milyen reményeink lehetnek. A bennmaradást alapvető feladatnak tartom, legutóbb a hatodik helyen zártunk, aminek a megismétlésére reális esélyt látok, de abban reménykedem, hogy összejön az előrelépés – zárta mondandóját a rutinos tréner.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában