Országos bajnokság

2022.08.06. 20:00

Bringásokkal telt meg a böszörményi tér

Az egyik legnagyobb magyarországi extrémsport országos bajnokságnak adott otthon Hajdúböszörmény augusztus 5-6. között.

Forrás: Kiss Annamarie

A Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidő Központ mellett nemrégen átadott BMX pályán pénteken és szombaton tartott eseményen két sportág, a BMX Park és a BMX Flatland legrangosabb versenyzői mérték össze tudásukat három kategóriában. Az eseményre szombaton délután látogattunk ki, s amint láthattuk, az extrémsportot űzőket az extrém meleg sem tompította.

Minden adott a nemzetközi sikerhez

– Az, hogy most itt lehetünk Hajdúböszörményben egy ilyen pályán, úgy gondolom, nagyszerű lehetőség nemcsak a helyi, hanem az országos sportolóknak is. Fantasztikus pálya épült itt, ami teljes mértékben megfelel a nemzetközi elvárásoknak – mondta el érdeklődésünkre Jósa Dániel, a Magyar Kerékpáros Szövetség freestyle szakágának hivatalos edzője.

Így tehát Hajdúböszörményben adott a lehetőség arra, hogy felkészüljenek a hazai versenyzők a nemzetközi megmérettetésekre, összevethetik a tudásunkat különböző országok ridereivel, sőt, akár olimpiára is edzhetnek.

Persze, a kiváló teljesítmény nem csak a megfelelő pályán múlik. Kitartás, koncentráció, mentális és fizikai jelenlét is szükséges ahhoz, hogy felvegyék a magyar sportolók a versenyt a nemzetközi mezőnnyel, és bekerüljenek a top riderek közé. – Fontos és elengedhetetlen ebben a sportban, hogy a riderek teljes mértékben tisztában legyenek a saját tudásukkal, és elhiggyék azt, hogy képesek a céljaikat elérni. Ez abszolút fejben dől el – tette hozzá Jósa Dániel. – A hazaiak egyébként erős középmezőnyben szerepelnek, ha a számokat nézzük: harminckét náció közül a 16. helyen állunk jelen pillanatban.

Forrás: Kiss Annamarie

– Nagyon erős a nemzetközi mezőny. Sem túl távol, sem nagyon közel nem vagyunk ahhoz a TOP 10 nációhoz, aki be fog jutni a párizsi olimpiára. Úgy gondolom, hogy nem elérhetetlen és nem lehetetlen számunkra sem a nemzetközi szereplés. Az egyik legeredményesebb riderünk Krausz Kristóf 16 éves, ő a 35. helyen áll a 242 rider közül, úgyhogy szerintem ez egy nagyon jó teljesítmény. Látok potenciált az összes sportolónkban – jegyezte meg az edző, hozzátéve, bízik benne, hogy hozzájárul a fiatalok sikeréhez rutinjával és tapasztalatával.

Megálmodta, megvalósította

Pénteken a UCI versenysorozat részként pontgyűjtő nemzetközi versenyen vettek részt a sportolók, szombaton pedig szintén pontgyűjtő viadalok zajlottak, viszont ekkor már országos bajnokot is hirdettek. Most először láthatta hazai pályán versenyezni a közönség Szepesi Tibort, a magyar BMX egyik legikonikusabb riderét.

Forrás: Kiss Annamarie

A 2019-es év BMX Freestyle kerékpáros sportolójának, a magyar válogatott tagjának pláne öröm látni azt a pezsgést, ami a hétvégén jellemezte a hajdúvárosi pályát, hiszen azt ő maga álmodta és valósította meg. Szerinte azért is volt nagyszerű kezdeményezés a pálya megépítése, mert ez motiváció lehet a hazai versenyzőknek a hasonló tervek megvalósításához, így a remények szerint újabb és újabb településeken jöhetnek létre gyakorló helyek. Szavai szerint ez a jóindulatú versengés mindenképpen a sportág fejlődését, a sportolók jobb teljesítményét eredményezheti. Mint mondta, számára is meglepetés látni azt sok trükköt, amit ez alatt a két nap alatt a sportolók bemutattak.

A rider egyébként május óta BMX-ezik újra, azt pedig, hogy a legjobbak közé tartozik, áldásnak érzi. – Most próbálom utolérni magam, az előző években hozott teljesítményemet elérni. Folyamatosan dolgozok ezen, és úgy érzem, sikerül – osztotta meg. Arról is beszélt, hogy terveznek még a jövőben újabb versenyeket szervezni Hajdúböszörményben.

BBI
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában