Örömmel tért vissza

2022.07.11. 11:31

Major Sámuel: olyanok mellett ülhetek, akiknek egykoron még labdát szedtem

Az Ausztriából visszatérő fiatal tehetséges futballista a Lokiban kamatoztatná a külföldön szerzett tapasztalatait.

Major Sámuel sikerekre törne a Loki futballistájaként | Forrás: DVSC

Fotós: Picasa

Öt év után visszatért nevelőegyesületéhez Major Sámuel, akivel 1+1 éves szerződést kötött a Debreceni VSC labdarúgócsapata. A 20 esztendős középpályás 2017-ben a DVSC Labdarúgó Akadémiáról igazolt a Salzburghoz, most pedig ismét a Lokit erősíti – olvasható a klub honlapján.

– Nagyon örülök neki, hogy újra itthon vagyok. Jó érzés újfent a Debrecenhez tartozni, egyelőre minden pozitív a számomra. Könnyen ment a beilleszkedés, viszont eleinte furcsa volt, hogy olyan játékosokkal ülhetek egy öltözőben, akiknek egykoron még labdát szedtem az Oláh Gábor utcai stadionban – fogalmazott Major Sámuel, aki nem gondolkozott sokat a Loki megkeresésén. – Az Admirával sajnos kiestünk az osztrák élvonalból, majd választhattam, hogy maradok Ausztriában, vagy visszatérek Debrecenbe. Utóbbi mellett döntöttem, és arra törekszem, hogy a magyar első osztályban is tudjam kamatoztatni azt a tapasztalatot, melyet kint szereztem. Bízom benne, hogy alapemberré tudok válni, és megmutathatom a képességeim.

Arra törekszem, hogy hamarosan olyan sikerekért tudjunk küzdeni a Lokival, amelyekről híres – fogalmazott.

Major Sámuel az ausztriai pályafutása során számos nemzetközi tornán vett részt, melyeken rengeteg tapasztalatot szerzett. Mint elmondta, remek szakemberekkel dolgozott együtt, és kiváló játékosokkal küzdött meg napról napra az edzéseken, meccseken, így mentalitásban még profibbá vált. Az osztrák környezet tehát nem ismeretlen a 20 esztendős utánpótlás-válogatott számára. – Nyilvánvaló, hogy közel áll hozzám ez az ország, szerettem itt élni. Élvezem a tábort, remek edzéseink vannak, és persze mindannyian arra törekszünk, hogy egy sikeres felkészülést tudjunk magunk mögött – hangsúlyozta a labdarúgó.

A Loki futballistái szombaton este érkeztek meg Bad Radkersburgba, a hétnapos edzőtábor helyszínére. A fiúk vasárnap két edzésen vettek részt, és hétfőre is kettőt tervez a Joao Janeiro vezette szakmai stáb. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában