Hanga-tábor

2022.07.28. 17:32

Hanga Ádámnak csak a jelenléte is inspiráló

A Real Madriddal spanyol bajnokságot nyerő válogatott kosaras ismét Debrecenben tölt néhány napot.

Forrás: Czinege Melinda

A jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám a héten – az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan – újra a DEAC Kosárlabda Akadémia vendége az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban csütörtökön és pénteken. A hagyománnyá váló Hanga-táborban idén az akadémia U16, U18 és U20-as csapatainak legkiválóbb játékosai vesznek részt.

A HAON ellátogatott a csütörtöki nyitóedzésre, ahol a névadó beszélt az eseményről. – Már harmadik alkalommal rendezzük meg Debrecenben a tábort. Nem véletlen a helyszín, hiszen az eddigiek is remekül megszervezett események voltak, és olyan vendégszeretettel fogadnak itt minket, amit az ember máshol nagyon ritkán kap meg – mondta a válogatott kosaras, majd folytatta. – Nagyon érdekes a srácoknak a fejlődését évről évre követni, és örülök, hogy amit anno elkezdtünk, azt végig tudjuk vinni. Remélem, hogy sok ilyen Hanga-tábor lesz még itt a cívisvárosban – hangsúlyozta.

Kötetlen beszélgetés

A Real Madrid klasszisa úgy véli, hiú ábrándokat nem szabad dédelgetni az idő rövidsége miatt. – Két nap alatt nem fogjuk megváltani a világot, elsősorban az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Beiktatunk olyan programot is, amikor kötetlenül beszélgetünk a fiúkkal, kérhetnek tőlem tanácsot bármivel kapcsolatban. Általában rövid időt töltök Magyarországon, úgyhogy nagyon kevesekkel tudom ezt megtenni.

Edzeni is beállok közéjük, remélem, hogy jó élményeket szereznek ezáltal, én pedig élvezem, hogy valamit átadhatok nekik

– fogalmazott.

Forrás: Czinege Melinda

Hanga Ádám az előző idényében a spanyol királyi gárdával – az akkori nyilatkozatai szerint fájó – ezüstérmet szerzett az Euroligában, a bajnokságot pedig megnyerte. – Az idő gyógyítja a sebeket, és egy olyan szezonon vagyunk túl, hogy minden sorozat döntőjébe eljutottunk, ahol elindultunk. Kikapni egy fináléban nyilván fájdalmas, de egészében tekintve sikeres volt az elmúlt időszak. Az pedig, hogy a spanyol bajnokságot megnyertük a Barcelona ellen, tényleg megszépíti az egészet – mondta.

Érdekesség, hogy a magyar kosaras pont a katalán együttestől érkezett a Real Madridba egy évvel ezelőtt. Elmondása alapján azonban azt tartja szem előtt, hogy a csapatával nyerjen, az ellenfél ebből a szempontból nem érdekes.

Berényi Sándor (labdával) | Forrás: Czinege Melinda

Óriási hatást gyakorol

Jelen volt az edzésen Berényi Sándor, a DEAC Kosárlabda Akadémiájának szakmai igazgatója is, aki elmondta, hogy fantasztikus élmény Hanga Ádám ismét meglátogatta őket. – Óriási hatást gyakorol ránk Ádám, rendkívül tanulságos és motiváló vele együtt dolgozni – mondta. A szakember szerint önmagában az edzés is fejleszti a fiúkat, azonban ha ezt egy ilyen kaliberű válogatott sportolóval teheti meg, akkor még inkább ösztönzően hat.

– Az a személyiség és hozzáállás, amit ő képvisel, az nagyon jó hatással van a tanítványainkra

– fogalmazott. A két nap alatt négy edzést terveztek be a DEAC fiataljainak, leginkább a technikai gyakorlatokon lesz a hangsúly, majd egy kis játékos lezárásra készülünk az utolsó tréningen.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában