Dávid László: Büszke vagyok arra az útra, amit megtettem

Az egyetemi klub amúgy is széles szakosztálypalettája az év elején a vívással bővült. Dávid László nem ismeretlen közegbe csöppent, mivel vívóként már belekóstolhatott az egyetemi klub légkörébe. A kiváló edzővel a DEAC honlapja idézte fel a kezdeteket, emellett többek között a sportág pozitív hozadékai, valamint a következő olimpia is szóba került.

Meglehetősen fiatalon, 23 esztendősen lett edző. Hogyan indult a karrierje?

2007-ben Félegyházi Máté Törökországba költözött, így nekem kellett pótolnom őt. Annak ellenére kötelességemnek éreztem elvállalni a feladatot, hogy nem készültem tudatosan erre a pályára. Eleinte az edzősködés mellett még versenyeztem, de hamar rájöttem, hogy a kettőt nem igazán lehet összeegyeztetni. Ugyan néhány alkalommal a MEFOB-on érmes helyen zártam, ám nem számítottam kiemelkedő tudású kardozónak. Velem egykorú vívókkal dolgoztam, ettől függetlenül mindenkitől megkaptam a tiszteletet, ezzel sosem volt probléma. Az utóbbi években sokat tanultam, de még mindig képzem magam.

Szép sikereket ért már el a versenyzőivel, melyikre a legbüszkébb?

Nem feltétlenül egy eredményt szeretnék kiemelni, hanem inkább azt az utat, amit megtettem az előző esztendők során. Kellemes emlékként maradt meg amikor egy iskolázás során az olimpai bajnok Pézsa Tibor azt mondta, hogy nem is volt ez annyira rossz. Róla tudni kell, hogy nem igazán szokott dicsérni senkit, ezért is kedves számomra ez a megjegyzés.

Sok fiatal útját egyengeti, kinek tudná ajánlani a vívást?

Ez a sportág fegyelmezetté teszi az embert, emellett több pozitív tulajdonsága van, elég csak arra gondolni, hogy javítja a koncentrációt vagy a kéz-láb koordinációt. Nálam alapelv, hogy a gyerekekkel a legjobb trénerek foglalkoznak, mivel a megfelelő technikai alapok elsajátítása elengedhetetlen. Emellett a sport és a mozgás szeretetét kívánjuk átadni a kicsiknek.

Néhány hónapja már a DEAC trénereként dolgozik a tanítványaival.

Az együttműködésről már a tokiói olimpia után megegyeztünk, az átigazolás pedig januárban vált hivatalossá. Nekem ez bizonyos értelemben hazatérés, ugyanis korábban a DEAC-ban vívtam. Nagyon örülünk annak, hogy létrejött ez a megállapodás, mivel korábban mostoha körülmények között készültünk, de most egy rossz szavunk sem lehet. Kelet-Magyarországon máshol nincs ilyen infrastruktúra, a padló minőségét szintén ki kell emelni, ugyanis ez kevésbé veszi igénybe a lábakat, ami fontos szempont. Hálás vagyok a vezetőségnek, Bács Zoltán és Lóczi Lászlóné Kovács Marianna minden támogatást megad nekünk, tényleg azt érezzük, hogy egy nagy család tagjai lehetünk. A gyerek korosztálytól elkezdve a veteránokig jelenleg nagyjából kilencvenen vívnak nálunk, de a kezdő csoportok létszámát szeretnénk bővíteni. A lányok és a fiúk között is akadnak olyanok, akik kitartó munkával szép karriert futhatnak be.

Battai Sugár Katinka és Osváth Richárd személyében olyan vívók útját egyengeti, akik már a nemzetközi viadalokon is többször dobogóra állhattak.

Az eddigi szezon remekül sikerült, ha osztályoznom kellene a teljesítményüket, mindketten jelest kapnának. Sugár gyerekként került hozzám, közösen jutottunk el az olimpiáig, ami egy örök emlék marad. Ricsivel nemrég kezdődött a közös munka, azt érzem, az utóbbi időben teljesen összecsiszolódtunk. A csapattársakat sem szabad elfelejteni, mivel az edzéseken Sugiék remek asszókon gyakorolhatnak, amiből a versenyeken profitálhatnak.

A válogatottnál szintén átadhatja a tudását, pontosan mi a feladata?

– Gárdos Gábor szövetségi edző válláról próbálok minél több terhet levenni, az együtt elvégzett munkából pedig próbálom a legtöbbet elsajátítani. Női kardban az a cél, hogy a csapat kvótát szerezzen a párizsi ötkarikás játékokra, ennek rendelünk alá mindent.

Ha már szóba jött az olimpia, miben reménykedik Párizsban?

Örülnék annak, ha Sugi a csapat mellett egyéniben szintén rajthoz állhatna, Ricsi pedig rutinos vívónak számít, így ő akár dobogós pozícióban is zárhat.