Vizes világbajnokság

2022.06.21. 21:03

Szoros küzdelmekkel örvendeztették meg a publikumot a vízilabdázók

A japánok az első meccsen majdnem elherdálták a jelentős előnyüket a németek ellen.

Forrás: Czinege Melinda

Miután hétfőn elrajtolt a vizes vb keretein belül a női vízilabdatorna, kedden az urak is medencébe ugrottak. Csakúgy, mint a hölgyeknél, a férfiaknál is a Debreceni Sportuszoda ad otthont a B csoport küzdelmeinek. A csoportkör első fordulójában a Németország–Japán és – egy igazi rangadó – a Görögország–Horvátország mérkőzéseken szurkolhatott a cívisvárosi publikum.

A lebonyolítás tekintetében a női és férfitorna megegyezik: a 16 résztvevő válogatottat négy darab négyes csoportba sorsolták. Mindenki egyszer játszik a csoport további tagjaival, így három mérkőzést vív egy csapat a csoportkör során. A négy csoportgyőztes egyből a legjobb nyolc közé kerül, míg a csoport második és harmadik helyén végzők keresztbe játszanak a legjobb nyolc közé kerülésért, innentől pedig hagyományos kieséses szakasszal jut el a döntőig a mezőny.

Az összecsapásokat megelőzően a Főnix Aréna parkolójában és a Zákány utca környékén már látni lehetett, hogy egyeseknek nem egy átlagos nyári délután volt a keddi, többnyire német mezekbe és zászlókba burkolózott családok igyekeztek az uszoda irányába. A meccsen azonban ők lehettek azonban gondterheltebbek, hiszen az első negyedben mutatott meggyőző játékának köszönhetően 8 perc után 5–2-re vezetett a japán együttes.

A közönség remekül együtt élt a játékkal, minden gólt vagy bravúros védést hatalmas ovációval jutalmazott. A hangulatot fokozta az egyik kapu mögé telepített hatalmas ledfal, amin a találatokat és szép megmozdulásokat követően látványos animációk tűntek föl. Közben az összecsapás során végig dominált az ázsiai gárda, azonban elképesztő hajrát produkáltak a németek, hiszen 11–4-es hátrányból az utolsó percre felálltak, és 12–11-re felzárkóztak. Idő híján egyenlítésre viszont már nem futotta tőlük, maradt az eredmény, de így is vastaps kíséretében szálltak ki a debreceni medencéből.

A csoport slágermérkőzését már kedden lejátszották, ahol az olimpiai ezüstérmes Görögország a tokiói ötödik horvátokkal csapott össze. Ezt valószínűleg a sportbarátok is tudták, hiszen hétfői nyitónaphoz képest jóval többen voltak a lelátón. Az esélyesebb hellének simán, 4–1-re nyerték az első 8 percet, ám a második negyed felénél már csak egy gól volt a fórjuk. Sőt, szünetre már annyi sem, mert ez az etap is 4–1 lett, csak éppen a dalmátoknak, így 5–5-nél cseréltek térfélt az együttesek.

Fordulást követően elmozdultak a holtpontról a görögök, így 7–6-os előnyről kezdték a záró negyedet. Ám a horvátok nem estek össze, és kiegyenlítettek (8–8), a végén pedig akár a győzelmet is megszerezhették volna a rangadóhoz illő találkozón. 

BA
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában