„Mindig kóstolgatott a sport, de nem tudott megenni”

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát mutatjuk be. Ezúttal a Hajdúnánáson született, majd Debrecenben élő, s a cívisvárosból elszármazott humoristát, Orosz Györgyöt kérdeztük, aki napjaink egyik legnépszerűbb, legfelkapottabb stand up előadója. A 44 esztendős komikus minden jelentős humorműsorban szerepel: állandó fellépője az RTL Klub Showder Klubjának, a Comedy Central műsorának és a Rádiókabarénak, illetve a Stand Up Comedy Humortársulat művészeti vezetője. A beszélgetésünkből kiderült, hogy „Oroszgyuri” nemcsak a humor, hanem a sport világában is jártas, s alig van olyan sportág, amit ne próbált volna ki fiatalon. A művésztől megtudtuk a veszélyes sportoktól való távolmaradás okát, miért nem akarta Köstner Vilmos, hogy tesiórán kézilabdázzanak, s mi volt az az állat, ami véget vetett sportlövő karrierjének. Emellett arra is fény derült, szerinte miért valódi sport a darts.

Ha bármilyen közöd van a sporthoz, az a magasságodból ítélve vélhetően a kosárlabda lehet.

Olyannyira van közöm a sporthoz, hogy édesapám 18 esztendős koromig lényegében az összes létező sportágat bemutatta a számomra. Neki óriási sportmúltja volt és van, nagyon jól kézilabdázott, pingpongozott és a tájfutásban is jegyzett versenyzőnek számított. Sőt, bár gazdasági vonalon dolgozott, a munkahelyén szervezte a sportéletet, így nem meglepő, hogy velem is meg akarta kedveltetni a különböző sportágakat. Valóban kipróbáltam a kosárlabdázást, s igen jó voltam benne: ifjúsági korosztályban tagja voltam Kelet-Magyarország válogatottjának.

Emlékezetes maradt, amikor a család elkísérte az iskolai csapatomat egy dunántúli tornára, ahol az első támadásnál a megkapott labdával a saját palánkom felé fordultam. Mindenki lefagyott, az apám lényegében szívinfarktust kapott, s a sok rosszalló tekintet miatt kapcsoltam, hogy valami nincs rendben. Észbe kaptam, s úgy csináltam, mintha átverés lett volna az egész.

A kosárlabdás karrieremnek nem ez az eset vetett véget, hanem az, hogy a tanulmányi eredményem két osztályzatot romlott az edzések és a meccsek miatt. 

A sok próbálgatás során melyek voltak még azok a sportágak, amelyeket szívesen űztél? 

Minden, ahova anyukám elvitt, mert bár apukám volt, aki bemutatta, hogy milyen sportok vannak, de a családunk női tagja volt az, aki el is vitt az edzésekre. Például úszásban elég jó voltam, sőt a mai napig szeretek úszni, s a hosszú távok is mennek még. Bármilyen meglepő, a kajakozást is nagyon szerettem, bár Debrecen és környéke nem erre a sportágra van berendezkedve. A Tanítóképző Főiskola gyakorló általános iskolájába jártam, s ott nagyon nagy hangsúlyt fektettek a sportolásra. A TK-nak volt Szarvason egy tábora, s ott ismertem és kedveltem meg a kajakozást. Az asztaliteniszhez is édesapám által kerültem közel, és sokak szerint van érzékem a kaucsuklabda ütögetéséhez.

Említetted, hogy édesapád kézilabdázott. Milyen kapcsolatba kerültél ezzel a sportággal?

A kézilabdás emlékeim közül az egyik legemlékezetesebb a középiskolához köthető. A Keribe jártam, ahol Köstner Vilmos, a Loki női kézicsapatának későbbi edzőlegendája volt a tesitanárunk. Vili bá már akkor edzősködött, s egyszer megkérdeztem tőle, hogy a suliban miért nem kézilabdázunk. 

Annyira bénák vagytok, hogy ezt nem akarom nézni

 – volt a válasza. Miután Vili bá elment a Keriből, akkor is maradtunk „családi körben”, mert a felesége vette át az osztályunkat. Amúgy érdekes volt a Keribe járni, mert már akkor híre volt, hogy a mi sulinkban tanul bizonyos Sándor Tamás, aki óriási focitehetség.

Az iskolákban anno nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy felkutassák a tehetségeket a szakosztályok. Rád szemet vetettek szakértők?

Már középiskolás voltam, amikor a sportlövők iskolaidőben kivittek a lőtérre. Mindenki kipróbálhatta a fegyvereket, s végül az elért eredmények után kiválasztottak a folytatásra. Rendszeresen jártam edzésre, de egyszer hirtelen véget ért a pályafutásom. Éppen az egyik tréning után mentem haza, amikor a DEAC-pálya mögött rám támadt egy kutya. Előtte is féltem tőlük, utána meg pláne! Soha többé nem mentem arra, s így lövészetre sem.

Pedig a jó célzás és a biztos kéz sok sikert eredményezhetett volna.

Ezeket a képességeket a dartsban kamatoztatom napjainkban. Öcsém, Orosz András az alapítója és elnöke a Golden Bulls Darts egyesületnek, bár az az igazság, hogy én ismertettem meg a sportággal. Igazolt játékos vagyok, s büszkén mondhatom, hogy az országos bajnokságon a 33. helyen végeztem.

Sokak nem tartják igazi sportnak a dartsot. Mivel tudnád meggyőzni a „hitetleneket”?

Visszakérdeznék: a darts mivel másabb, mint a sportlövészet vagy az íjászat?

Édesapám 73 évesen kezdett el dartsozni, s rendszeresen játszik 1-2 órát. Az óráján van lépésszámláló, így kiderült, hogy ilyenkor 6-6,5 kilométert gyalogol. Innentől kezdve lehet vitázni, hogy valóban sport-e a darts.

Öcsémmel beszélgettünk arról, mi az oka, hogy a sportág elképesztő népszerűségnek örvend az egész világon, mégsem került még fel az olimpia programjai közé. A válasz elég faramuci: nemzetközi szinten nincs doppinglistán az alkohol, s mivel sok helyen alkoholos befolyásoltság alatt játsszák a dartsot, így esélytelen, hogy ott lehessen az ötkarikás játékokon. Gyorsan hozzáteszem, Magyarországon ittasan nem lehet versenyezni, szondáztatják a viadalok résztvevőit, azaz ilyen tekintetben előrébb járunk sok országnál. A darts a mozgáson túl ráadásul még a számolásban is sokat segít. Mivel a dobások után visszafelé számoljuk a pontokat, így ez a logikus „matekozás” is nagy segítségére van az embernek; Angliában például a gyerekeknek is tanítják ilyen formában a matematikát. 

A fiúknál lényegében alap, hogy kipróbálják a focit. Téged mennyire szippantott be a labdarúgás?

Szeretek focizni, de bevallom, annyira nem tudok. Ellenben tagja voltam egy baráti társaságnak, akikkel 13 évig rendszeresen kispályáztunk, még tornákon is elindultunk. Sőt, még igazolt labdarúgó is voltam az NB III.-as Bodon FC-nél, bár nem sok játékpercet töltöttem a pályán.

A versenyszerű száguldás nem vonzott?

A családban volt egy szabály: ha valami veszélyes, az tiltott! Például amikor elkezdtem korcsolyázni, akkor valamelyik világversenyen egy műkorcsolyázónak kűr közben levágták az ujjait. Rögtön véget ért a koris karrierem. Innen kiindulva esélyem sem volt a technikai sportokhoz, mivel azok magukban hordozzák a veszélyt. Amikor kimentem életem első salakmotorversenyére, természetesen a kanyarban ültem, s nagyon piszkos lettem. Amikor édesanyám meglátott, megtiltotta, hogy többet kimenjek a Gázvezeték utcába. Később azért többször is ott voltam a lelátón, mert a salakmotorozás olyan, mint a 100 méteres síkfutás: rendkívül gyors és mindig történik valami. Nagyon élvezetes, impulzív az egész, s mivel kivédhetetlen, hogy ne legyél a salakpor miatt koszos, így a pálya részévé válsz. Nekem leginkább a gladiátorok harcához hasonlít, mivel test a test, fém a fém ellen csatázik. 

Rengeteg sportágat kipróbáltál, többen tehetségesnek is bizonyultál. Mi az oka, hogy mégis a színpadon látunk, s nem valamelyik sportpályán?

Valóban sok kapcsolódási pontom van a sporttal, de vagy a lehetőségek, vagy az iskolai eredményem gátolta meg azt, hogy komolyabb szintre léphessek. Ráadásul apám sosem hazudott, mindig megmondta, mihez van igazán érzékem. Amikor már nagyobb voltam, akkor pedig mindig mérlegeltem, mi mit ér meg. Rendszeresen utánanéztem annak, amibe belevágtam, s feltérképeztem, milyen áldozatokat kell hoznom annak érdekében, hogy sikeres lehessek. Végül mindig elkanyarodtam a sporttól, megmaradt hobbinak. 

Úgy fogalmazhatok, hogy mindig kóstolgatott a sport, de nem tudott megenni. 

A munkád, a fellépések mellett mennyi időd jut arra, hogy sportolj?

Bevallom, amióta a showbusiness részese lettem, azóta leginkább a fogyókúra miatt sportolok. Viszont amióta a szakemberek felállították azt a tézist, miszerint a fogyás 90 százalékban az étkezésen múlik, így már csak a színpadon mozgok. Lehet, sokan most csak legyintenek, de elmondom, hogy egy 80 perces előadás során elég sokat sétálok. Ez leginkább akkor derült ki, amikor a karantén miatt elmaradtak a fellépések, s nagyon hiányzott a mozgás.

Mivel ilyen széles palettájú sportmúlttal és egy sportrajongó édesapával rendelkezel, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy ne szurkoltál volna valamelyik debreceni csapatnak.

Édesapám dorogi születésű, ezért nem volt elvárható, hogy a Lokinak szurkoljon. Amikor katona volt, akkor kedvelte meg a Honvédot. A Kispestnek szurkolt, de amellett a debreceni évek alatt lokistává is vált. 

A DVSC–Honvéd meccsekre rendszeresen kijártunk a régi Nagyerdei Stadionba, ez egy nagyszerű családi program volt. Később az Oláh Gábor utcai stadionban már bérletesek voltunk, s nem divatszurkolóként jártunk meccsekre, ugyanis az NB II.-es összecsapásokon is a stadionban szurkoltunk a Lokinak.

Ráadásul a lokista vonal a magánéleti szálon is erősödött, mivel megismerkedtünk és jóban voltunk többek között Dzsudzsák Balázzsal és Bernáth Csabival. Amikor az Alföld TV-ben és a City Rádióban dolgoztam, akkor pedig a munkám része volt, hogy a csapat tagjaival tartsam a kapcsolatot. Sok szállal kötődött az egész családom a DVSC-hez, például apám könyvelt a klub több tagjának. Napjainkban pedig a kézisekhez van némi kapcsolatom: a Stand Up Comedy Humortársulat tehetségkutatójában a Humortechnikumban fedeztük fel a Loki egykori kapusát, Pácz Viktóriát, aki megnyerte a 2022-es versenyünket. 

Loki-drukkerként melyek voltak azok a meccsek vagy eredmények, amire a legbüszkébb vagy?

Amikor Sándor Tamásék visszajöttek Debrecenbe, az egy csodálatos időszak kezdete volt. Újra lokista lett Tobe és Kicsi, rajtuk kívül is egykori debreceni játékosok tértek haza külföldről, fiatal tehetséges srácok igazoltak a csapatba, s légiósként mindig hoztunk valami érdekes embert, gondolok itt például Coulibalyra vagy éppen Sidibére. Olyan élő, színes volt a Loki, s szerintem így születnek a legendás dolgok. Beégett az agyamba egy támadás, amit nem is egyszer láttunk: Tobe a kapunak háttal állva a mellére veszi a labdát, indítja a jobb oldalon Dombit, aki elfut a szélen, bead, Kerekes Zsombor érkezik és a kapuba fejel. Annyira szép! Ez az egész korszak egész Debrecennek óriási élményt adott!

Napjainkban is van olyan sportág vagy csapat, amelyikért rajongsz?

Mivel sok sportágat kipróbáltam, így a szabályokkal tisztában vagyok, azaz értem, mi zajlik a pályán egy-egy közvetítés során. De bevallom, kevés olyan esemény van, amihez mondjuk a programjaimat igazítom. Ilyen a foci Eb és világbajnokság, illetve a nyári olimpia. Szeretem nézni a kézilabdát, de azért arra odafigyelek, hogy férfi meccs után ne nézzek rövid időn belül női mérkőzést, mert a lányok lassabban játszanak, s ez ilyenkor zavaró a számomra. Viszont bármilyen sportágról van szó, mindig a magyar csapatnak szurkolok, ha nemzetközi meccset játszik. Ebben az esetben nem számít, hogy a DVSC, a Honvéd vagy éppen a Fradi van a pályán. 

Boros Norbert