DEAC

2022.06.30. 17:56

Jól sült el a prágai kiruccanás, fontos kontaktokat szerzett a debreceni hokicsapat

Kecskeméti Áron és György József Bajnokok Ligája szereplő gárdák képviselőivel is találkozott.

Forrás: Napló-archív

Két elismeréssel is gazdagodott a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata az egyetemi klub díjátadóján, hiszen az év sportolója Hetényi Zoltán lett, míg magát az együttest pedig az év legnépszerűbb szakosztályának választották meg.

– Nagyon örülünk a két elismerésnek, remélem, jövőre is ott állhatunk majd a színpadon – somolygott Kecskeméti Áron másodedző. – Az a munkamorál és profizmus, ami Hetényi Zolit jellemzi, az alapján számomra nem is kérdés, hogy a legjobb helyre került ez a díj. A jégkorong alapból egy több részletből összeálló sport, ugye négy sorral játsszák, húsz emberrel, ott a legfőbb szempont, hogy egy csapat alakuljon ki a játékosokból.

Az, hogy zsinórban kétszer megnyertük a Magyar Kupát, mindenképp annak a jele, hogy nálunk a csapategység megvan, és sikerre éhesek vagyunk, ami jövőre is meg fog maradni, hiszen szeretnénk majd ismét színpadon állni

– ismertette a Naplónak a szakember.

A csapattal kapcsolatban Kecskeméti Áron elmondta, már csak pár darab puzzle-ra van szükség, hogy teljes legyen a kép. Ahogy fogalmazott, az egész stáb munkája kell a háttérben ahhoz, hogy a csapat minél hamarabb és minél jobb állapotban összeállhasson. A tervek szerint július utolsó hetében kezdődnek újra a tréningek, a felkészülést egy egyhetes sátoraljaújhelyi edzőtábor teszi majd teljessé, ahová a tervek szerint már teljes kerettel érkezik majd a gárda.

Kecskeméti Áron György József vezetőedző társaságában két hete Prágába is ellátogatott, ahol több neves jégkorongegyüttes képviselőivel is fel tudták venni a kapcsolatot.

– Azzal a céllal mentünk ki, hogy szeretnénk felhelyezni a DEAC-ot a nemzetközi hokitérképre, valamint minél több kapcsolatot alakítsunk ki – elevenítette fel. – Aki ismer engem, szerintem pontosan tudja, hogy abban elég jó vagyok, hogyha bedobnak egy közegbe, én öt perc alatt eladom magam. Ez kint is megvolt attól függetlenül, hogy angolul kellett beszélni. Kiváló lehetőség volt, megszereztük az előzetesen kitűzött 15 telefonszámot, és a névjegykártyákból is jól teljesítettünk. Csapatóriásokkal tudtunk beszélni, olyanokkal, akik a Bajnokok Ligájában is rendszeresen szerepelnek. Remélem, hogy jó benyomást tettünk, októberben jön a folytatás, abban bízom, majd onnan is hasznos információkkal és jó kontaktokkal térünk haza – bizakodott Kecskeméti Áron.

Az októberi kiutazásnál is az lesz a fő szempont, hogy minél jobb kapcsolatot alakítsanak ki azokkal az egyesületekkel és csapatokkal, akik egy, vagy talán két lépéssel is a DEAC előtt járnak.

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában