Labdarúgás

2022.06.27. 17:34

Joao Janeiro a DVSC új vezetőedzője – spanyol helyett portugál

A debrecenieket a spanyol helyett egy portugál irányítja a jövőben.

Joao Janeiro, még a Kisvárda edzőjeként | Forrás: Nemzeti Sport-archív

Joao Janeiro a DVSC új vezetőedzője! – jelentették be hétfőn, amikor elsősorban a tulajdonosváltás miatt hívták össze a debreceni sajtó képviselőit.

A DVSC új mestere – aki a spanyol Joan Carrillót váltja – két nap múlva tölti be a 42. életévét, tehát fiatal trénernek számít a szakmában. Teljes neve: Joao Pedro de Oliveira Janeiro. Magyarországon először 2018-ban hallottuk a nevét, amikor Szegeden edzősködött. Korábban az Európa Ligába jutott portugál CF Belenenses csapatánál másodedzőként és játékosmegfigyelőként is dolgozott, az ugyancsak portugál élvonalbeli Estoril Praia SAD együttesénél elemzőként és ellenfélmegfigyelőként tevékenykedett. Az Egyesült Államokban a Next Level Sports és az Oklahoma Roughnecks csapata foglalkoztatta, utóbbi klubnál az utánpótlásképzést is felügyelte.

Kisvárdára 2021 májusában került, és irányításával szárnyakat kapott a szabolcsi gárda. 14 meccsen ült a kisvárdai kispadon és mindössze három találkozót vesztett el. Amikor váratlanul bejelentette a távozását, a csapat a 3. helyet foglalta el az élvonalbeli bajnokságban, de odáig, a szezon jelentős részében vezette is a tabellát. Felvidéki sajtóértesülések szerint a DAC, azaz a Dunaszerdahely 100 ezer eurót, mintegy 36.5 millió forintot fizetett Janeiro kivásárlásáért.

A legnépszerűbb határon túli magyar futballklubnál, a DAC-nál már nem volt ekkora diadalmenetben része a portugál trénernek, aki tavaly novemberben vette át a csallóközi csapat irányítását, és szerződése 2022. május 31-ig volt érvényes, de további egyéves opciót is tartalmazott. Joao Janeiro összesen 20 bajnoki mérkőzésen vezette a sárga-kékeket, a mérlege 8 győzelem, 7 döntetlen és 5 vereség. A DAC a Fortuna Ligában, azaz a szlovák élvonalban a negyedik helyen végzett, amit csalódásként élt meg a szurkolótábor és a klubvezetés, annak ellenére is, hogy a Dunaszerdahely megnyerte a Konferencia Liga-indulásért kiírt négyes tornát Trencsén, Liptószentmiklós és Zsolna csapatai előtt, így a DAC együttese kiléphet a nemzetközi porondra a harmadik számú európai kupasorozatban. A szerdahelyi vezetőség azonban nem élt az egyéves hosszabbítási opciójával, így Janeiro az idény végén távozott a kispadról. Bár a DAC hivatalos honlapjának közleménye nem tartalmazza, Dunaszerdahelyen ennél jóval komolyabb eredmények reményében szerződtették a luzitán szakembert. A bajnok Slovan például 17 pontot vert a DAC-ra, amelyet végül a nagyszombati és a rózsahegyi gárda taszított le a dobogóról.

Janeiro azt mondja magáról, hogy a játék alapjait a labdarúgás egyik legnagyobb alakjától, Johan Cruyfftól tanulta. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy a nap 26 órájában képes a futballal foglalkozni. Munkamániás, a szakmája megszállottja – tartja róla a környezete. Elmondása szerint Kisvárdáról azért szerződött el, mert ott „semmi nincs”, és a családja, a gyerekei miatt váltania kellett. Amikor a kisvárdai távozásról faggatták, úgy fogalmazott, „egy edzőnek mindig az ajtó mellett kell lennie készenlétben egy bőröndnek, mert sosem tudni, mikor mi fog történni, sok áldozatot kell hozni a családért”. Nos, Debrecenben nemzetközi iskola is van, a gyerekek taníttatása egészen biztosan nem lehet majd érv a távozásra. A magyarról azt mondta, talán nehezebb, mint a mandarin. 

Edzői ars poeticája az, hogy egy edzőnek különleges képességgel kell bírnia, olyan rugalmassággal és érzékkel a beilleszkedéshez, mintha kaméleon lenne.

Joao Pedro de Oliveira Janeiro a DVSC történetének második portugál edzője. Az úttörő Leonel Pontes volt, aki a Lokival 28 bajnokin nyolcszor győzött, hét döntetlen mellett pedig tizenhárom alkalommal vereséget szenvedett. 2016 augusztusától 2017 májusáig irányította a debreceni piros-fehéreket. A kiesés rémétől fenyegetett debreceni csapat első embere, Szima Gábor az utolsó forduló előtt menesztette a portugált. Pontessel együtt távozott a két portugál pályaedző, José Pratas és Pedro Illharco is. A Magyar Kupában csupán egy mérkőzés fűződik a portugál trió nevéhez, mivel DVSC az akkor harmadosztályú ETO FC Győr otthonában 1-0-ra kikapott, kiesett. Reméljük, Janeiro minden fronton sikeresebb lesz Debrecenben, mint honfitársa!

Cs. Bereczki Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában