Két dobogó Varga Tibitől

2022.06.28. 18:41

Észnél volt a hajdúsági motoros, ez mentette meg a kavicságytól

Forrás: Varga Tibor-archív

Hollandiába, a legendás asseni pályára látogatott el a Northern Talent Cup (NTC) a 4. versenyhétvégén. Varga „Szikla44” Tibor a kilencedik rajthelyet szerezte meg a kvalifikáción, tehát a harmadik sorból kellett utolérni az élmezőnyt. A jó hír az volt, hogy a legutolsó versenyen bekövetkezett technikai hibát elhárította a csapat, így emiatt nem kellett, hogy fájjon a 15 éves versenyző feje.

Ezúttal nagyon szívesen lőjük le a poént, ugyanis a Forty Racing és VTR pilótája volt az egyetlen rider a hétvégén, aki mindkét verseny végén a dobogón ünnepelhetett joggal, mert parádés csatákat hoztak a futamok. Tibi mindkét versenyen többször is az élen állt, az első futamon harmadik lett, de csak azért, mert ha nincs észnél, egy veszélyes manővert bemutató ellenfél miatt akár mindketten a kavicságyban végezhették volna. A vasárnapi futam hasonlóan körömrágósra sikeredett, a szurkolók többször is a szívükhöz kaphattak egy-egy hajmeresztő előzést látva. A hajdúsági motoros végig a győzelemért harcolt, mégis hatodikként kezdte meg az utolsó kört, ám ragyogó előzéseket bemutatva végül másodikként hozta be a motort, így boldogan mehet a megérdemelt nyári pihenőre.

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában