Futsal

2022.06.23. 09:14

El sem gondolkodott a klubváltáson Vass Ottó

A futsalos elmondta, minden téren sokat lépett előre Elek Gergő alakulatában.

Forrás: Napló-archív

Forrás: Napló-archív

Ahogy arról már korábbi lapszámunkban beszámoltunk, Krajcsi Bence után Vass Ottóval hosszabbított szerződést a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata, így a 24 esztendős játékos a következő idényben is a cívisvárosban fog szerepelni.

Vass tavaly nyáron a Nyírgyulajtól érkezett a DEAC-hoz.

– Jól érzem magam a klubban, azt tapasztalom, hogy megbecsülnek, emiatt nem gondolkodtam a váltáson – szögezte le a gárda hivatalos honlapjának a futsalos. – Taktikailag és mentálisan rengeteget fejlődtem, mióta itt futsalozom. Annak külön örültem, hogy edzőként is kipróbálhattam magam az utánpótlásban, a jelek szerint folytathatom ezt a munkát.

Nagy kérdés, mennyire alakul át a keretünk, de bizakodom, hiszen Elek Gergő vezetőedző mindig erős együttest épít.

Ebben az évben komoly sikereket értünk el, amivel sokakat meglephettünk, ám én már a nyári felkészülési meccsek során optimista voltam. Hogy mi lehet a célunk az új szezonban? Szerintem elvárható tőlünk a felsőházba jutás, ott pedig bármi megtörténhet – nyilatkozta Vass Ottó, aki a szünet alatt sem unatkozik, hiszen augusztusban megnősül, így gőzerővel megy a szervezés.

Sok teendő

– Viszonylag nagy lagzink lesz, mivel nagyjából 150 vendéget hívunk meg, sok a teendő az esküvővel kapcsolatban – mondta el a játékos, aki azért emellett próbál minél több időt eltölteni a szeretteivel is.

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában