Futsal

2022.05.23. 21:19

Nem sikerült megtörni az átkot a DEAC-nak, megint a Veszprém győzött

Elek Gergő

Forrás: Napló-archív

A királynék városában fejezte be a felsőház küzdelmeit a Debreceni Egyetem élvonalbeli férfi futsalcsapata hétfő este. A mérkőzésnek komoly tétje volt, mert a győztes szerencsés esetben még a második helyen is végezhetett, vagy éppen pályaelőnyből kezdheti majd a bronzérmetért folyó csatát. Érdekesség, hogy a hajdúságiak ebben az idényben még nem tudtak pontot szerezni a veszprémiektől, ennek a sorozatnak mindenképp meg kellett szakadnia.

Krajcsi Bencének már a második percben védenie kellett, egy minutummal később pedig már nem tudott segíteni: egy beadásba ért bele olyan pechesen, hogy a gellert kapott labda Berecz Rafaelről a saját kapujába pattant. 1–0.

Szinte rögtön egyenlíthettek volna a vendégek, de Spander a helyén volt. Aztán Krajcsi, majd a kapufa segítette ki Elek Gergő alakulatát. A DEAC percei következtek, nyomtak az egyetemisták, Rafael, majd Thiago is nagy helyzetbe került, de a veszprémi védők útját állták a lövéseknek. Érett az egyenlítő gól, ám ehelyett a bakonyiak növelték az előnyüket: Tatai löbbölte el a játékszert a kimozduló debreceni kapus mellett. 2–0.

Thiago a másik oldalon gyakorlatilag lemásolta Tatai mozdulatát, és máris újra szoros volt az állás (2–1, 14. perc).
Spandler hatalmas bravúrja zárta a félidőt, így hazai vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

Szabó János rögtön egalizálhatott volna, de ne sikerült eltalálnia a gyakorlatilag üres kaput, és ez megbosszulta magát, mert szinte a fordulásból Fridrich volt eredményes a 23. percben (3–1).

Pál Patrik nagy góllal lökte még mélyebbre a DEAC-ot, Elek Gergő együttese rögtön elővetet a speciális 5 a 4 elleni játékát, amikor Krajcsi is gyakorlatilag mezőnyjátékosként futsalozik támadásban. Szentes-Bíró Tamás közelebb is lopta csapatát (4–2). Még fel sem ocsúdtak a hazaiak, Dorogi öngóljával ismét ott volt a Veszprém sarkában a Debrecen (4–3, 32. perc).

Ám a vége a hazaiaké volt, Everton és egy öngól alakította ki a 6–3-as végeredményt. Mivel az MVFC 5–0-ra nyert, eldőlt, hogy a bronzéremért ugyanez a két csapat fog majd megvívni.

MSz

A tények

Férfi futsal NB I., Felső-ház, 10. forduló

VESZPRÉM FUTSAL–DEAC 6–3 (2–1)

Veszprém, Vezették: Tamási Patrik (Deme Rajmund, Mákos Márk)

Veszprém: Spandler - Tatai, Fridrich, Pál, Rutai. Cserék: Koncsol (k), Molnár D., Everton, Dorogi, Boromisza, Bognár, Bencsik, Molnár R., Kiss. Vezetőedző: Fehér Zsolt

DEAC: Krajcsi - Rodrigo, Thiago, Berecz, Szabó. Cserék: Tóth (k), Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa. Vezetőedző: Elek Gergő

Gól: 1–0 Berecz (3. - öngól), 2–0 Tatai (12.), 2–1 Thiago (14.), 3–1 Fridrich (23.), 4–1 (Pál (25.), 4–2 Szentes-Bíró (30.), 4–3 Dorogi (32. - öngól), 5–3 Everton (38.), 6–3 Faragó (39., - öngól)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában