Versenyről versenyre

2022.05.01. 19:55

Nem nyaralni, hanem érmekért utaznak Horvátországba a piruettesek

A táncosok minden korosztályban kitettek magukért, így mintegy száz versenyzőjük szerepelhet a világbajnokságon.

Forrás: Simonyi Kitty-archív

Rendkívül mozgalmas időszakon van túl a Piruett Tánc Stúdió népes családja, a márciusban kezdődő versenyszezon során akadt olyan periódus, amikor minden hétvégén pontozóbírók előtt álltak pódiumra a hajdúsági tehetségek. A showtánc erőpróbák között voltak pontszerző, országos bajnoki erőpróbák, illetve minősítő versenyek. A piruettesek nagy létszámban vettek részt az eseményeken, az országos bajnokikon nagyjából száz, míg a minősítő versenyeken százhuszonöten képviselték a gárdát. A mozgalmas március és április még csak a kezdet az egyesület életében, ugyanis most jön a legkomolyabb szintfelmérő, azaz a világverseny, amivel zárul az IDF (International Dance Federation) kötelékébe tartozó megmérettetések sora. 

Most jön a java!

– Azt hiszem, elégedett lehetek a szezonkezdettel, ugyanis minden versenyen pontszerző helyen végeztek a formációink, s ennek köszönhetően az összesített ranglista alapján kijutottunk a világbajnokságra. Nem volt egyszerű dolgunk, ugyanis a pandémia miatt két éve nem rendeztek nemzetközi viadalokat, így minden csapatnak az volt a célja, hogy kijusson a vébére. Nagyon erős volt a mezőny, így magas színvonalú produkciókra volt szükség a kvalifikációhoz, amit korosztályonként a legjobb hat formáció ért el. Büszkén mondhatom, hogy három korosztályban is kijutottunk a horvátországi IDF (International Dance Federation) világbajnokságra – kezdte az összegzést Simonyi Kitty, a Piruett Tánc Stúdió alapítója, vezetője, aki elárulta, a karanténos időszak hátráltatta a felkészülést, de szerencsére már a versenyzésben nem gátolta a járvány a táncosokat. 

– A hazai viadalok után most következik a legnívósabb erőpróba: május 25-29 között a horvátországi Pulára figyel a táncos világ. Az IDF eseményein több ezer táncos mutatja be tudását, és természetesen mindenki bizonyítani akar. Milyen eredményekkel lennék elégedett? Minden versenyen nyerni szeretnék, de ha a tényekre alapozom a választ, akkor azzal már elégedett lennék, ha minden csapatunk dobogóra állhatna. Külön figyelemmel kísérjük majd a PSZD csapatát, ami három magyarországi egyesület – köztük a Piruett – legjobbjait tömöríti magába. Ez a felnőtt formáció már egy éve közösen készül, minden viadalon nyert, vagy különdíjas lett, ahol elindult. Nagyon bízom a sikerükben!

Simonyi Kitty hozzátette, egy másik szervezet, az MTMSZ szervezésében még két viadalon próbára teszik magukat a piruettesek: május 7-én országos bajnokság, míg egy héttel később minősítő megmérettetés szerepel a versenynaptárban.

Forrás: Simonyi Kitty-archív

Az út elején

A showtáncos sikereiről híres Piruett tavaly új útra lépett, miután fitnesz viadalokon is színpadra léptek a versenyzői. Ez az új szakági szereplés idén is folytatódott. – Ezekkel a versenyekkel kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy felmértük a helyzetet, pozícionáltuk magunkat. Igazából jól szerepeltünk, de van hova fejlődnünk. Mivel mi a showtánc világából érkeztünk, számos dologban vannak lemaradásaink, s bebizonyosodott, hogy nekünk nem az erőelemekre kell rámennünk, hanem a táncos, koreós válfajra. Még az út elején járunk a fitneszben, ezért idén még nem indulunk világversenyeken, de remélem, ez az időszak is hamarosan eljön – mondta Simonyi Kitty, aki a sporton túli piruettes dolgokról is beszámolt.

Forrás: Simonyi Kitty-archív

Jön a Jubileumi gála

– Idén jeles évfordulóhoz érkezünk: a Piruett fennállásának 15. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján június 13-án megrendezzük a Jubileumi gálát, aminek a Kölcsey Központ bálterme ad otthont. Az esten a 18 csoportunk 430 tagja lép majd a közönség elé, ami várhatóan ezerkétszáz nézőt jelent. A gála érdekessége, hogy szakítva a hagyományokkal, most nem egy tematika köré épül a program. Az est különlegességét az adja, hogy élőzenés előadást viszünk színpadra; a hangszerek vezérlik majd a táncosokat, tizennyolc zenész szóló előadására mutatják be produkciójukat a csoportjaink. A felkészülés már javában zajlik, biztos vagyok benne, hogy mindenki számára felejthetetlen élményt nyújt majd a gála.

Boros Norbert 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában