DVSC-szezonzáró

2022.05.19. 17:18

„Nem fogjuk feltenni a kezünket, és asszisztálni egy győri győzelemhez”

A két együttes tagjai a lefújás után vehetik át a bajnoki érmeket.

Balról: Bordás Réka és Csapó Kyra a Loki egyik tavalyi meccsén | Forrás: Nemzeti Sport-archív

Az idény utolsó bajnoki mérkőzése vár a DVSC Schaeffler együttesére a női kézilabda-bajnokságban pénteken. A piros-fehérek talán a lehető legnehezebb ellenfelet fogadják, hiszen az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes győriek látogatnak a Hódosba.

A kisalföldiek számára komoly tétje van a találkozónak, hiszen késhegyre menő harcot vívnak a Ferencvárossal a bajnoki aranyért, és ebben a fordulóban mindenképp eldől, melyik gárda nyakába osztják a legfényesebb medált.

Apropó dicsőség: a Loki vezetői a kezdés előtt köszöntik a szezon legjobb felnőtt játékosát és az utánpótláscsapatok legjobbjait, a lefújás után pedig a Győr és DVSC felnőttcsapata, illetve a Lokomotív U22 NB II.-es bajnok együttese veheti majd át az érmeket.

Végül elbúcsúztatják a visszavonuló, illetve a klubtól távozó játékosokat. Utóbbiak egyike Csapó Kyra, a tavasszal a válogatott keretbe is visszakerülő hálóőr két idényt követően int búcsút Debrecennek.

Jó emlékeim vannak, főleg az előző idény kapcsán, mert az idei nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem voltam elégedett a teljesítményemmel, voltak jó periódusaim, de többet vártam magamtól

– ismerte el önkritikusan a játékos a Hajdú-bihari Naplónak. –  Én olyan típusú játékosnak tartom magam, aki szereti, ha van rajta teher, aki kulcsszerepet vállal a csapata szerepében. Örülök, ha van, aki úgy látta, hogy még így is tudtam segíteni, annak meg még inkább, hogy elértük a célunkat, a harmadik helyet. A világ egyik legjobb csapata érkezik a Hódosba, amelynek ezen a meccsen múlik, hogy bajnok lesz, vagy be kell érnie az ezüstéremmel.

Nem mi vagyunk az esélyesek, de nem fogjuk feltenni a kezünket, és asszisztálni egy győri győzelemhez.

Egyrészt az önbecsülésünkért, másrészt mert szépen szeretnénk búcsúzni a szurkolóinktól, harmadrészt mert mi is dobogós csapat vagyunk, és meg is akarjuk mutatni, hogy teljesen megérdemelten. Egyelőre csak arra igyekszem fókuszálni, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, de a lefújás után biztos egyből beugrik majd, hogy ez az utolsó meccsem a Loki színeiben – mondta el a karrierjét a nyártól Érden folytató kapus.

A DVSC Schaeffler–Győr bajnoki mérkőzés pénteken 18.30-tól kezdődik a Horváth Péter-Marton Balázs bírópáros sípjelére.

A piros-fehérek tájékoztatása szerint az összecsapásra minden jegy elkelt, de jó hír, hogy az M4 Sport is élőben közvetít, így aki esetleg későn ébredt volna, az sem a marad le a találkozóról.

Mivel a klub idén is csatlakozott a Reménysugár Gyermekotthon lakói számára indult csokigyűjtő akcióhoz, a szervezők azt kérik az érvényes belépővel rendelkezők drukkerektől, hogy hozzanak magukkal egy tábla csokit, és dobják be a bejáratoknál elhelyezett gyűjtődobozokba, ezzel is édesebbé téve a kicsik mindennapjait.

MSZ

A női kézilabda NB I. állása

1. Győr 25 24 – 1 784–518 +266 48
2. FTC 25 24 – 1 733–512 +221 48
3. DVSC Schaeffler 25 21 – 4 733–608 +125 42
4. Vác 25 17 – 8 783–720 +63 34
5. Mosonmagyaróvár 25 13 2 10 783–728 +55 28
6. Siófok 25 14 – 11 747–736 +11 28
7. Kisvárda 25 10 2 13 631–675 –44 22
8. MTK 25 9 4 12 665–712 –47 22
9. Dunaújváros 25 10 – 15 676–736 –60 20
10. Fehérvár 25 7 2 16 640–717 –77 16
11. Budaörs 25 6 2 17 655–781 –126 14
12. Érd 25 6 – 19 634–753 –119 12
13. Szombathely 25 4 2 19 648–801 –153 10
14. Vasas 25 3 – 22 654–840 –186 6

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában