Jégkorong

2022.05.26. 11:05

Kozma Ferenc az ötödik szezonját kezdi a DEAC-nál

Tizenhét éves korában csatlakozott az akkor még alakulóban lévő egyetemi hokicsapathoz, most újabb egy évre hosszabbított.

Forrás: Napló-archív

A tősgyökeres debreceni fiatalember a DHK kötelékében sajátította el a jégkorong alapfogásait. Állandó tagja volt a DHK U18-as, majd U20-as és U21-es együttesének, az ifiben 57, a juniorban 30 pontot szerzett két-két szezonban, 2018-ban pedig bronzéremmel tért haza a Divízió 1/B csoportos ifi világbajnokságról. Szinte zökkenők nélkül illeszkedett be a felnőttek közé, a legutóbbi idényben 37 meccsen kapott lehetőséget, ezalatt 9 pontot szerzett – összegezte a deac.hu.

A kiváló technikai képzettségű jégkorongozót az elmúlt idény tapasztalatairól és az új évad terveiről kérdezte a klub hivatalos oldala.

– Örülök, hogy újabb egy évre sikerült szerződést hosszabbítani, így továbbra is a szülővárosom csapatában játszhatok, ami számomra hatalmas megtiszteltetés. Úgy gondolom, hogy az előző évben csapatszinten nagyszerű eredményeket értünk el, és szeretnénk ezt a formát a következő szezonra is magunkkal vinni. Személy szerint örültem György József (vezetőedző – szerk.) kinevezésének, mivel tudtam, hogy nála elegendő játéklehetőséget fogok kapni. Véleményem szerint, az elmúlt időszakban tovább tudtam fejlődni és azon leszek, hogy minél jobb formában kezdjem el az új szezont. Józsi bá’ vezetésével a debreceni csapatrész egyébként már elkezdte a kondiedzéseket. A következő szezonról egyelőre nem sokat lehet mondani, hiszen nem tudjuk, mennyit erősítenek a vetélytársak. Mindenesetre szeretnénk megismételni a tavalyi eredményeinket és akár előrébb is végezni a bajnokságban – fogalmazott Kozma Ferenc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában