Ennyi volt! Aztán mégsem?

2022.05.17. 09:01

Kovács Roland a pályafutása befejezéséről beszélt, majd elkezdte élvezni a versenyzést

Hazánkban nem túl megszokott, hogy valaki bevállalósan, rendkívül őszintén beszéljen önmagáról. Éppen ezért nagy port kavart az az interjú, amiben Kovács Roland teljesen nyíltan beszélt arról a döntéséről, miszerint abbahagyja a pályafutását.

Kovács Roland | Fotó: Boros Norbert

Minden idők leghallgatottabb Salakszórók-podcastjában a SpeedWolf Debrecen vaspapucsosa nem titkoltan elmondta, már csakis azért ül motorra, hogy segítsen életben tartani a salakmotorozást, s a debreceni klub működhessen. De aztán jött egy fordulat, amiben – mint utóbb kiderült – nagy szerepe volt a fent említett beszélgetésnek.   

– Már régóta nem az eredményekről, hanem a túlélésről szól a speedway számomra. Ez a szezon is nehezen indult, mindössze három motorozásom volt a nagypénteki verseny előtt. A Húsvét Kupán az utolsó futam előtt annyira görcsössé váltam, hogy a szerelőim úgy imádkoztak rá a motorra. A végén annak örültünk, hogy nem borultam fel – úgy, mint szoktam – kezdte öniróniával a beszélgetést Kovács Roland. 

Majd jött az első blikkre keménynek tűnő kérdés, miszerint a debreceni motorosok már évek óta nem tudnak felnőni ahhoz a feladathoz, hogy futamot, ne adj’ isten versenyt nyerjenek hazai pályán. A magyar sikerekhez szokott hajdúsági közönség viszont elvárná a jó eredményeket, s éppen ezért nem egyszer elég kritikusak a „lelátói hangok”. Miért van szükségük Kovácséknak arra, hogy versenyről versenyre bírálatokat kapjanak?

Álom volt, most nyűg

– Ha nincs a csapattársam (Magosi Norbert – a szerző) és nem vagyok én, akkor szinte nincs magyar versenyző. Ha mi sem lennénk, ezt a sportot nem lehetne üzemeltetni. Nagyon bízom a SpeedWolf Juniorsban, hogy év végére sikerül két licences versenyzőt kinevelni, és akkor végre leszállhatunk a motorról.

Gyerekkori álmom volt, hogy salakmotoros legyek, amit sikerült megvalósítanom, de most már ez csak nyűg, szenvedés számomra. 

De nem akarom, hogy ez a tradicionális sport kihaljon – fogalmazott a SpeedWolf Debrecen salakszórója, aki elárulta, télen azt fontolgatta, idén már nem váltja ki a versenyzői licencet, s szögre akasztja a vaspapucsát. – Egészen más lenne, ha minden héten motorozhatnék, s például nem azon kellene idegeskednem, hogy munka után kiérek-e edzésre vagy sem. Illetve, a segítői hétteremre nemcsak a versenyeken, hanem az edzéseken is számíthatnék, s nem lennék egyedül egy-egy motormosásnál, vagy az összeszerelésnél. Akkor teljesen másként viszonyulnék én is a dolgokhoz. Munka mellett ezt a sportágat sem lehet profi szinten űzni, láthatjuk az ellenfeleimet, mindannyiuknak ez a foglalkozása, csak a motorozásra koncentrálnak.

Kovács Roland | Fotó: Boros Norbert

A „kibeszélőshow” segített

Kovács Roland az Ennyi volt! című Salakszórók-podcastban elmondta, a klubvezetőjével, Baráth Norberttel átbeszélték az idei szezont, s arra jutottak, mivel versenyzői licenccel rendelkezik, így a szlovén-magyar bajnokikon kötelező elindulnia, ami két szlovéniai, illetve egy nagyhalászi viadalt jelent, s a már korábban lekötött horvátországi Grand Prix-tesztversenyen áll starthoz. Ezek mellett csakis a debreceni megmérettetéseken motorozik a hajdúsági salakos, ha a klub igényt tart a szereplésére.

A podcast felvétele óta Kovács már részt vett a goricani nemzetközi viadalon, ahol a legjobb magyarként végzett, 7 ponttal a 10. lett.

Ezt követően jött a meglepetés, ugyanis a cívis salakos starthoz állt az ausztriai Mureckben, május 1-jén megrendezett meghívásos nemzetközi erőpróbán is. Ráadásul itt sem vallott szégyent, háromszor állt starthoz, mindannyiszor a második helyen végzett, ami az eső miatt félbeszakított versenyen a 4. helyezéshez volt elegendő. 

A Hajdú Online arra volt kíváncsi, hogy a korábban vázolt álláspontját – miszerint csak a bajnokikon és a debreceni versenyeken indul – miért változtatta meg a SpeedWolf Debrecen motorosa. – Igazából nem tudom, mi történt. Azaz mégis: jó volt kibeszélnem magam a podcastban! Miután ez megtörtént, teljesen megváltozott minden, amit addig a salakmotorozással kapcsolatban éreztem. Goricanba, az SGP-tesztversenyre is felszabadultan érkeztem, egyáltalán nem stresszeltem a viadal során. Jól éreztem magam a motoron, lesz, ami lesz alapon vágtam neki a futamoknak, s annyira nem is ment rosszul, a legjobb magyar lettem. Aztán jött Ausztriából a felkérés, végül csütörtökön megegyeztünk, hogy vasárnap starthoz állok. Mureckben lazán, az esélytelenek nyugalmával álltam starthoz, s még az sem rontotta el a kedvem, hogy esett az eső, és mély, felázott volt a pálya. 

Ez a nemzetközi meghívásos is elég jól sikerült, ugyanis negyedik lettem. Bevallom, nem igazán tudom, mi van velem, eltűnt a görcsösség belőlem, most újra élvezem a motorozást, sőt a versenyzést is. 

A debreceni Európa-bajnoki selejtezőn tartalék voltam, s amikor bemehettem az egyik futamba, fülig ért a szám! Igazi örömmotorozás volt ez a részemről, kis híján másodikként értem célba – nyilatkozta Kovács Roland, akinek feltettük a kérdést: hogyan tovább? – Ezt az évet mindenképpen végigcsinálom, s majd kiderül, ez csak egy fellángolás volt, vagy esetleg lesz folytatás is. Azóta, a debreceni versenyt követően lett egy új támogatóm, ez is olyan lökést ad, amire régen volt példa. Ami most biztosnak tűnik, hogy június 11-én, Nagyhalászban főversenyzőként indulok a Grand Prix-kvalifikáción. Már előre örülök, hogy világsztárok mellé állhatok oda a startvonalhoz – mondta mosolyogva a SpeedWolf Debrecen salakszórója. 

Boros Norbert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában