Weisz György írása

2022.05.07. 10:46

Jegyzet: Kérelem

„A szombati meccsre van egy alternatívám.”

Forrás: MW-archív

Tisztelt Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottság!  

Alulírott azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy tájékoztatni szíveskedjenek, miszerint a szombat délután megrendezésre kerülő DVSC–Puskás Akadémia (telephely: Felcsút község) férfi első osztályú labdarúgó-mérkőzésen milyen szurkolói magatartást kell tanúsítanom. Kérem ezt annak okán is, hogy a mai napig az Önök határozatának megfelelően ebben a bajnoki szezonban már közel nyolcmillió forint büntetést kellett szeretett klubomnak átutalni számlájukra. 

Legutóbbi végzésükben sérelmezték, hogy a drukkerek a Ferencváros, a Kisvárda és a MOL Fehérvár elleni derbiken obszcén kifejezéseket használtak. Azt is felrótták, hogy a fehérvári, halmozottan hátrányos helyzetű kisebbséget – és ez tény, mert kevesen voltak jelen a dunántúliak – arra buzdították, lépjenek nemi kapcsolatba legközelebbi hozzátartozójukkal. Megjegyezni kívánom, vélhetően egyetlen aktus sem jött létre. A cselekmény tehát nem valósult meg, ami ezen relációban enyhítő körülmény. A tényekhez az is hozzátartozik, hogy említett egyesületek játékosai nem is értették a bekiabálásokat, hiszen nem beszélik nyelvünket. És itt lenne is rögtön egy módosító indítványom. A következő bajnoki szezonban – a VAR mellett – alkalmazzanak egy szinkrontolmácsot, aki az oldalvonal mellett futva, a játékidő teljes terjedelme alatt a pályán lévőknek fordítaná a „B” közép direktíváit. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az Önök próbálkozása a Kazinczy szépkiejtési szurkolás módozataira eddig nem vezetett sikerre. Egy régi szlogen, a „Szurkolj, ne háborúzz!” sem jött be, látjuk, hogy mi lett belőle. 

Tisztelt Fegyelmi Bizottság! 

A szombati meccsre van egy alternatívám. Érettségi időket élünk, a fiatalok mostanában adnak számot tudásukról. Javaslom, hogy minden gólnál vagy helyzetnél szavaljanak, vagy maradjanak csendben. Mint ahogyan a költő is megírta: „körötte csend és néma tartomány”. Igaz, ebben az esetben cégük jelentősebb bevételtől esik el. 

Megtisztelő válaszukat várva, üdvözlettel: 

Weisz György 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában