Labdarúgás

2022.05.23. 14:31

Hol tartanak most a Loki exlégiósai?

Haris Tabakovics (balról) Ausztriában termeli a gólokat | Fotó: NS-archív

Haris Tabakovics (balról) Ausztriában termeli a gólokat | Fotó: NS-archív

Ahogyan korábban, az első és második részben írtunk róla, a Naplónál elhatároztuk, hogy utánajárunk annak, hol tartanak és hogyan teljesítettek a DVSC-t követően azok az idegenlégiósok, akik az utóbbi tíz évben elhagyták a klubot. A három cikkből álló sorozat első részében a Lokiban korábban meghatározó szerepet betöltő kapusokat és a védőket néztük meg, a másodikban pedig a középpályásokat, míg most a harmadikban a csatárokat vettük górcső alá. 

Ezüstérmesként zártak 

Ibrahima Sidibe igazi debreceni legenda. 2005-ben csatlakozott a vasutasok keretéhez, és 161 bajnokin 59-szer volt eredményes, amellyel negyedik a klub örök góllövőinek listáján az NB I.-ben. A hórihorgas csatár 2008-ban Belgiumban próbált szerencsét, több gárdában is megfordult, majd 2012-ben tért vissza a cívisvárosba. 2016-ban ismét egy belga kaland következett, ahonnan 2018-ban igazolt ismét Magyarországra, a DEAC együttesébe. Jelenleg pedig a szezon hajrájában járnak az NB III.-ban, ahol már biztos ezüstérmesek. A 41 éves csatár még mindig fontos tagja az egyetemisták alakulatának hatalmas nemzetközi rutinjával segíti a gárdát. 

Adamo Coulibaly 2009-ben érkezett a DVSC-hez, eleinte nem tűnt a legtehetségesebb csatárnak, ám, ahogyan telt az idő, egyre eredményesebb lett, és alapemberré vált. Négy évet töltött Debrecenben a támadó, ezalatt kétszer is gólkirály volt az NB I.-ben. A hajdúságiak örökös góllövőlistáján Sándor Tamás mögött 66 találattal a második helyen áll azóta is. Miután távozott a piros-fehérektől a francia második ligába igazolt a Lens gárdájához, ahol második helyen zárták a szezon végét. Majd visszatért a cívisvárosba, de már nem hozta a korábbi szintet. 2017-ben még a belga alsóbb ligában próbált szerencsét, de az idény végén a visszavonulás mellett döntött a francia. Jelenleg abból él a kétszeres gólkirály, hogy Afrikában épít házakat rászorulóknak, amellyel biztosítja önmaga megélhetését, valamint a szegényeken is segít. 
Haris Tabakovics az egyik, ha nem a legjobban sajnálható futballista lehet utólag, akit elengedett a DVSC. A csatár 2017-ben érkezett a hajdúságiakhoz, az itt töltött két esztendeje alatt 25 mérkőzésen 13 gólt lőtt, illetve három asszisztot adott. Sérülése után nem tudta visszanyerni formáját, így a DVTK-hoz szerződött. A borsodiaknál sem bizonyult gólerősnek, ezt követően az osztrák második vonalba igazolt, ahol rendkívüli formában teljesít már másfél éve. Az SC Austria Lustenau együttesében 46 összecsapáson 44 alkalommal volt eredményes, és a hétvégén már úgy léphettek pályára, hogy biztosan első helyen végeztek, így a következő idényt a legmagasabb osztályban kezdik majd meg csapatával. 

Sérüléssel bajlódik 

Szuk Hyun-jun 2017 telén érkezett a portugál FC Porto együttesétől Debrecenbe. A dél-koreai futballista értéke meghaladta a 2,5 millió eurót, amikor a cívisvárosba költözött. Viszont miután fél év múlva távozott 13 meccsel és egy góllal a háta mögött már közel egymillióval ért kevesebbet. A portugál alakulat egyből tovább is adta a labdarúgót kölcsönbe, a francia első ligás Troyes gárdájának. A Szajna-parti csapatnál elégedettek voltak a teljesítményével, így meg is vásárolták. Egyébként ekkorra már 3,5 millióra taksálták a támadó összértékét. Egy másfél éves Reimsi kitérő után jelenleg ismét a Troyes csapatát erősíti a 30 esztendős játékos, de túl sok lehetőséghez nem jutott idén, mivel rendszeresen sérüléssel bajlódott, így az értéke is lecsökkent 1 millióra. 

Ez volt sorozatunk zárócikke. Összességében elmondható, hogy DVSC többször is jó időben igazolt le remek légiósokat, akik itt meghatározó teljesítménnyel rukkoltak elő, de a későbbiekben a legtöbben már nem futottak be igazán eredményes karriert. 

Arany Balázs 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában