Labdarúgás

2022.05.07. 11:08

Felszabadultan játszhat majd a Loki

Bernáth Csaba reméli, hogy plusz energia is felszabadul egy-egy játékosnál.

Forrás: Nemzeti Sport-archív

A Hajdú-bihari Napló az OTP Bank Liga idei szezonjára azzal az ötlettel állt elő, hogy megkeres két, a DVSC-hez kötődő sportbarátot, hogy kövessék végig az egész 2021–2022-es idényt lapunkkal együtt. Nagy örömünkre Bernáth Csaba, a Loki legendás focistája és Szebeni István, a TV2 nyíltan futball- és sportrajongó műsorvezetője is igent mondott felkérésünkre. A fiúk feladata, hogy minden forduló előtt elmondják várakozásaikat és megtippeljék a mérkőzések pontos végeredményét. A telitalálatért 3, a kimenetel és a góla­rány eltalálásáért 2, a kimenetel eltalálásáért pedig 1 pont jár. 

Bernáth Csaba szerint a bennmaradás kiharcolásával felszabadultan játszhat majd a Loki a Puskás Akadémia ellen szombaton délután, és bízik benne, hogy ez egy-egy játékosban még plusz energiákat szabadíthat fel. Szebeni István is ezen a véleményen van, úgy véli, a világ legjobb dolga, amikor nyugodtan futballozhat egy csapat, ráadásul a Lokinak ez az utolsó hazai bajnokija lesz a szezonban. 

BA 
 

Az állás

Szebeni István 125 pont

Bernáth Csaba 125 pont 

A 32. forduló tippjei

Bernáth Csaba 

DVSC–Puskás 2–1 
Honvéd–Mezőkövesd 2–0 
Ferencváros–MTK 3–1 
Paks–Kisvárda 2–2 
ZTE–Gyirmót 1–1 
Újpest–Fehérvár 2–1 

Szebeni István 

DVSC–Puskás 2–2 
Honvéd–Mezőkövesd 3–0 
Ferencváros–MTK 3–0 
Paks–Kisvárda 1–1 
ZTE–Gyirmót 2–1 
Újpest–Fehérvár 1–1 

A 31. forduló pontszámai

Bernáth Csaba 

Mezőkövesd–DVSC 1–1 0 
Fehérvár–Honvéd 2–1 1 
Gyirmót–Paksi FC 2–4 0 
MTK–Puskás 0–0 3 
Ferencváros–ZTE 3–0 1 
Kisvárda–Újpest 2–2 0 

Szebeni István 

Mezőkövesd–DVSC 1–2 2 
Fehérvár–Honvéd 2–1 1 
Gyirmót–Paksi FC 2–1 0 
MTK–Puskás 1–1 2 
Ferencváros–ZTE 2–0 2 
Kisvárda–Újpest 1–1 0 

A labdarúgó NB I. 31. fordulójának eredményei

Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–1 
Fehérvár–Budapest Honvéd 2–0 
Gyirmót FC Győr–Paksi FC 3–3 
MTK–Puskás Akadémia 0–0 
Ferencváros–Zalaegerszeg 5–3 
Kisvárda–Újpest FC 2–1 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában