Futsal

2022.05.26. 22:12

Becsülettel küzdött az MVFC Berettyóújfalu, de 3–1-es vereséget szenvedett Szombathelyen

Forrás: Unger Tamás

Az MVFC futsalcsapata hétfő este, a rájátszás zárómeccsén egy fölényes újpesti győzelemmel bejutott a férfi Futsal NB I. bajnoki döntőjébe. Az ellenfél – csakúgy mint egy évvel ezelőtt – a Haladás együttese, amely már hetekkel korábban bebiztosította helyét a fináléban. A három győzelemig tartó párharc csütörtök esti, első összecsapására az újfaluiak tehát egy végletekig kiélezett küzdelmet követően érkeztek. Ezzel a szemben a szombathelyiek nyugodtan készülődhettek, mivel az utolsó fordulóban szabadnaposak voltak, és az önbizalmukkal sem lehetett gond, hiszen május 8-án már elhódították a Magyar Kupát.

A Haladás Sportcsarnokban rendezett találkozót –, ahogyan azt várni lehetett – a hazaiak kezdték nagyobb elánnal, Nagy Imre mentései és Mezei védései is kellettek ahhoz, hogy ne essen gól. Trencsényi János talán meglepetésre, de már aránylag hamar lehozta kapusát, megpróbálva néhányszor az 5 a 4 elleni játékot, de igazán nagy helyzet nem alakult ki belőle. A vasiak egészen magasan zavarták a vendégeket, ezért Ráblék gyakran felívelésekkel próbálták átjátszani a letámadást. A Hali több helyzetet alakított ki, mint a Mezei-Vill, és a 14. percben meg is szerezték a vezetést: Henrique visszagurított szögletét Hajmási lőtte el remekül a hosszú alsó sarokba. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt a szünetig egészen beszorították az újfaluiak Juanra együttesét, de az eredmény nem változott.

Forrás: Unger Tamás

A szépítés összejött

A második félidő hasonlóan kezdődött, mint az első, ezúttal is nagy nyomást helyezett a Haladás az MVFC-re. Már a labdakihozatalnál megnehezítették a vendégek dolgát Vasék, a saját hatosukon sem hagyták nyugton őket. Aztán a dominancia ezúttal is góllá, gólokká érett. Először Dróth állt be a rá jellemző módon háttal a kapunak, majd egy hirtelen húzást követően kilőtte a hosszút. Nem sokkal később megint Dróthoz került a labda a kapuval szemben, ezúttal azonban tovább passzolta azt a lendületből érkező Vasnak, aki higgadtan gurított a bal alsó sarokba. Így a 27. percben már 3–0-ra vezettek a szombathelyiek. A Hajdú-Bihar megyei gárda minden erejét mozgósítva az utolsó percekig küzdött, ennek eredményeképp Nagy Dániel szépíteni tudott, azonban többre már nem futotta. Ezzel 3–1-re nyertek a szombathelyiek, és így összesítésben 1–0-s előnyüknél jön majd hétfőn este a folytatás. 

Bakos Attila

A tények

Férfi Futsal NB I., bajnoki döntő 1. mérkőzés

Haladás VSE–MVFC Berettyóújfalu 3–1 (1–0)

Szombathely, Haladás Sportcsarnok. Vezették: Kovács Gábor (Kiss Gergő, Apkó Tamás)

Haladás: Alasztics – Hajmási, Dróth, Dávid, Vas. Cserék: Gyimesi, Homlok, Kovács M., Szalmás, Longo Luiggi, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Gerencsér, Henrique. Vezetőedző: Juanra Calvo.

MVFC: Mezei – Nagy I., Rábl, Kártik, Rafinha. Cserék: Sándor, Duró, Tóth A., Rézműves, Szabó P., Gál, Nagy D., Takács, Matheus. Vezetőedző: Trencsényi János.

Gól: 1–0 Hajmási (14.) 2–0 Dróth (24.), 3–0 Vas (27.) 3–1 Nagy D., (38.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában