Futsal

2022.05.25. 11:07

Az MVFC-nek nincs vesztenivalója, a DEAC a görcsösségtől szabadulna

Az Újpest–MVFC és a Veszprém–DEAC mérkőzésekkel ért véget hétfőn este a férfi futsal NB I. felsőházi rájátszása. A berettyóújfalui gárda 5–0-s győzelmet aratva másodikként jutott be a bajnoki döntőbe, a Debreceni Egyetem csapata 6–3-as vereséget szenvedett a Dunántúlon, tehát negyedikként a bronzéremért küzdhet majd. Így a dobogó első és harmadik fokáért folytatott párharcok teljesen megegyeznek a tavalyival, akkor is Haladás–Mezei-Vill és Veszprém–DEAC összecsapásokat láthattunk. 

Az MVFC úgy érkezett a fővárosba, hogy pontszerzés esetén biztos a helye a fináléban, de Trencsényi Jánosék nem bízták a véletlenre, magabiztos győzelemmel zárták a rájátszást. A találkozót követően a vezetőedző értékelt a Hajdú-bihari Naplónak. – Nekünk nagyon fontos volt a mérkőzés, az Újpestnek pedig már szinte tét nélküli. Bíztam benne, hogy nyerni tudunk, nem az egy pontra mentünk, mert az nagyon kockázatos lett volna. Jól kezdtünk, végig letámadtunk, úgy érzem, hogy uraltuk a játékot – mondta a szakember, majd hozzátette, hogy a második félidőben megszerzett harmadik gól döntő jelentőségű volt. 

A Mezei-Vill csütörtök este már meg is kezdi az aranyért folytatott harcot Szombathelyen, a Haladás vendégeként. – Nekünk innentől kezdve vesztenivalónk már nincs. A szezon elején az alapvető célunk az volt, hogy a felsőházba jussunk be az alapszakaszból, ami nagy izgalmak közepette sikerült is. Aztán a rájátszás közben –, ahogy alakultak a meccsek – úgy fogalmazódott meg bennünk, hogy megint ott akarunk lenni a fináléban. Voltak olyan vereségeink, amiknek nem szabadott volna becsúszniuk, viszont az utóbbi időben sokat fejlődtünk és szépen összekovácsolódtunk.

Nagyon kellett már, hogy felhőtlenül tudjunk örülni egy győzelemnek, mert régen volt ilyen

– foglalta össze az eddigieket Trencsényi János. 

A végéig volt esélyük

A másik hajdú-bihari alakulat abban a tudatban várta a veszprémi megmérettetést, hogy nagy valószínűség szerint bronzcsatát vív majd, de minimális esélye még a döntőre is megvolt. A hazaiak sikerével azonban biztossá vált, hogy a harmadik helyért küzdhet majd tovább a DEAC. – Nagy dolognak tartom, hogy az utolsó fordulóig volt sanszunk a fináléba jutni. Évről évre folyamatosan fejlődünk, és óriási ugrás lett volna, ha bekerülünk az aranyért vívott párharcba, de objektíven nézve ez még nem lett volna reális – fogalmazott Elek Gergő, a DEAC vezetőedzője. 

A szakember azon a véleményen van, hogy jelenleg a magyar futsal abba az irányba halad, amerre ők már évek óta.

 Saját nevelésű, fiatal játékosokkal is lehet érvényesülni, nyilván a pénz nagy úr, de szerintem előbb-utóbb lehet arra esély, hogy döntőt játszhassunk. A rájátszásban voltak kiugró eredményeink, – a Mezei-Villt és a Haladást is megvertük egy-egy alkalommal, – de előfordult olyan pontvesztés, akár sérüléshullám miatt is, amin elcsúszott az idei finálé

– vélekedett. 

A szakember főként azért sajnálja a hétfői vereséget – amivel így negyedikek lettek –, mert így a bronzcsatát a Veszprém kezdheti otthon. – A pályaelőny komoly szegmense lesz ennek a párharcnak, illetve a veszprémieket mostanában nem igazán sikerült legyőznünk. A mostani meccsen hatalmas lehetőségeket hagytunk ki, ráadásul néhányat már-már komédiába illő körülmények között. Az elkövetkezendő napokban a taktikán már nem fogunk változtatni, hiszen azzal nem is volt igazán gond. Pszichésen kell ezen túllendülnünk és megszabadulni a görcsösségtől, ami kialakult bennünk – hangsúlyozta a debreceni tréner. 

A Haladás és az MVFC csütörtök este 20 óra 15 perctől, a Veszprém és a DEAC pedig pénteken 18 óra 30 perctől kezdik meg a három győzelemig tartó párharcaikat.

Bakos Attila 

A futsal NB I. felsőházának végeredménye

1. HALADÁS VSE 8 6 1 1 28–18 25(6) 
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 8 4 1 3 27–21 17(4) 
3. VESZPRÉM 8 4 0 4 34–23 14(2) 
4. DEAC 8 3 1 4 19–28 11(1) 
5. ÚJPEST FC 8 1 1 6 14–32 4(0) 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában