A legjobbkor tört meg az átok

2022.05.27. 20:27

A DEAC futsalosai bravúros győzelmet arattak Veszprémben

Szenzációs második félidőt produkálva, hátrányból nyert 5–3-ra a csapat.

A DEAC férfi futsalosai pénteken este kezdték meg a Futsal NB I. bronzérméért folytatott küzdelmüket a Veszprém vendégeként. A Debreceni Egyetem együttese előző hét alkalommal egyaránt vereséget szenvedett a dunántúli ellenfelétől, ezt a rossz sorozatot készült megtörni a gárda.

A három győzelemig tartó párharc első felvonását magas hőfokon kezdte meg mind a két fél, itt is, ott is alakultak ki helyzetek. A 7. percben aztán egy rossz helyen eladott labdából indultak a hazaiak és Everton révén mattolták Krajcsit. Hamar jött az egyenlítés, Berecz távoli lövése pattant vissza a kapufáról Spandler kapusra, róla pedig a hálóba. Azonban nem volt sokáig egál, Rutai szerzett ismét vezetést a Veszprémnek, így a 10. percben 2–1 állt az eredményjelzőn. Aztán a szünet előtt nem sokkal újabb gólt szereztek a vendéglátók: Pál lövésébe szerencsétlenül ért bele Krajcsi, így a labda a hálóban kötött ki.

A fordulást követően hiába volt fölényben a Veszprém a DEAC a játékrész derekán szűk két perc leforgása alatt egyenlített. Először Berecz talált be Spandler nagy hibáját kihasználva, aztán Thiago szerzett egy szépségdíjas kapásgólt Rodrigo szöglete után. Sőt, Elek Gergő együttese a 32. percben Harmati révén átvette a vezetést, és a 37-ben szintén Harmati lőtte az ötödik debreceni gólt. Ezzel megtörték az átkot a hajdúságiak, és összesítésben 1–0-s előnyből várják a hétfői folytatást. 

BA

A tények

Férfi Futsal NB I., bronzmeccs 1. mérkőzés

Veszprém–DEAC 3–5 (3–1)

Veszprém, Március 15. Sportcsarnok. Vezették: Wittner József (Vass I., Héra)

Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai. Cserék: Koncsol, Molnár D., Everton, Boromisza, Bognár, Bencsik, Molnár R., Schalbert. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

DEAC: Krajcsi – Rodrigo, Thiago, Rácz, Berecz. Cserék: Tóth, Faragó, Szentes-Bíró, Vass O., Siska, Harmati, Harcsa, Szabó Á. Vezetőedző: Elek Gergő.

Gól: 1–0 Everton (7.), 1–1 Spandler (öngól, 9.), 2–1 Rutai (10.), 3–1 Pál (17.), 3–2 Berecz (28.), 3–3 Thiago (29.), 3–4 Harmati (32.), 3–5 Harmati (37.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában