Kosárlabda

2022.04.20. 20:58

Továbbra sem megy a debrecenieknek

Az egyetemisták a Kaposvár ellen is vereséget szenvedtek.

Ivan Aska volt a debreceniek legeredményesebb játékosa

Forrás: Napló-archív

A DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata az NB I. középszakaszának ötödik fordulójában a Kaposvárt fogadta szerda este. A debreceniek nem kezdték jól a bajnokság második felvonását, hiszen az első három mérkőzésen egyaránt vereséget szenvedtek az Oroszlány, a Kecskemét és a Szedeák ellen is. A kaposváriaknak sem sokkal jobb a mérlegük, ők a Szegedtől és a KTE-től kaptak ki, viszont az OSE-t legyőzték. Ilyen előjelekkel várhatták az egymás elleni összecsapást a felek.

A találkozó kiegyenlített játékot hozott az elején, az első tíz percet követően egyik fél sem tudott meglépni a másiktól. A játékrész utolsó percében sikerült a kaposváriaknak kétpontos előnyt kialakítaniuk, így 24–22-es állásról folytathatták a második negyedben a csapatok. A folytatásban a somogyiak tartották az előnyüket, öt percet követően pedig már négypontosra is növelték. Négy minutummal a szünet előtt időt kért Berényi Sándor, ekkor már 39–32-re vezettek a Delfinek. A taktikai megbeszélés nem járt jelentős eredménnyel, hiszen félidei pihenőre 45–39-es hátránnyal mehettek a hajdúságiak. Húsz perc játék után Ivan Aska tartotta életben a DEAC reményeit, ugyanis tizenöt pontot hozott, míg a másik oldalon Diggis volt a legeredményesebb tízzel.

A második játékrészben sem találtak magukra a hazaiak, a Kaposvár jelentős előnyre tett szert, az utolsó tíz percet 62–47-ről várhatták. A hajrában ismét időt kért a debreceniek mestere, de nem úgy tűnt, hogy van visszaút húszpontos hátrányból. Végül még tovább nőtt a különbség, 93–65-ös vereséget szenvedett a hajdúsági gárda. A hazaiak legeredményesebb játékosa Aska volt, aki 19 pontot dobott. A vendégek részéről Hillard húsz ponttal zárt.

A DEAC kosarasai jövő hét szerdán lépnek ismét pályára, akkor az Oroszlány vendégei lesznek. 

Arany Balázs

A tények

Tippmix férfi NB I., középszakasz, középház 5. forduló

DEAC-TUNGSRAM – Kaposvár 65–93 (22–24, 17–21, 8–17, 16–26)

Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok. V.: Kapitány G., Tóth C., Györfy R.

DEAC-Tungsram: Hagins 1, Polyák 3/3, Drenovac 6, Kovács 9/3, Aska 19. Cserék: Thames 2, Kerpel-Fronius 4, Neuwirth -, Balázsi 2, Gáspár -, Valerio-Bodon 3, Dzeletovics 16/6. Vezetőedző: Berényi Sándor

Kaposvár: Hilliard 20/3, Plézer 2, Price 15/3, Hendlein 2, Martin 16. Cserék: Krnjajszki 3/3, Puska -, Diggs 18/6, Ford 13/3, Bogdán -, Csorvási 4. Vezetőedző: Nikola Lazics


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában