Futsal

2022.04.22. 09:05

Megyei rangadót játszik a Mezei-Vill és a DEAC

A felek legutóbbi mérkőzését a berettyóújfaluiak nyerték.

Vass Ottóékra (középen) megyei rangadó vár

Forrás: Napló-archív

A férfi futsal NB I. felsőházi rájátszásának hetedik fordulójában az MVFC a DEAC együttesét fogadja péntek este. A Mezei-Vill legutóbb március végén lépett pályára, akkor az Újpestet győzték le 6–2-re. A debrecenieknek sűrű volt ez a hét, hiszen szerdán a Magyar Kupában is pályára léptek, pont a lila-fehérek ellen. A hajdúságiak sikerrel vették az akadályt és összesítésben 16–7-tel jutottak a Final Fourba. 

A felek összecsapását megelőzően Vass Ottó a klub honlapjának nyilatkozott. – A decemberi meccsen főleg pontrúgásoknál több bosszantó hibát vétettünk, ezért alakult ki a jelentős különbség. Az MVFC-ben remek futsalosok játszanak, készülünk a mérkőzésre, szeretnénk legalább egy pontot gyűjteni, de persze, ha nyernénk, az lenne a legjobb – fogalmazott. 

Az MVFC játékosa, Szatmári Ákos is nyilatkozott a klubjuk oldalának. – Minden adott, hogy nyerjünk a DEAC ellen, hiszen a csapat nagy része egészséges, és a hazai pálya is komoly fegyvertény. Kiélezett meccs lesz, viszont kötelező a győzelem ahhoz, hogy odaérjünk a bajnoki döntőbe – mondta. 

Az MVFC–DEAC mérkőzés pénteken 18 óra 30 perckor kezdődik. 

HBN 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában