Mára már szép emlék a kupa-ezüst

2022.04.20. 11:30

Kovács Ákosnak eleinte szokatlan volt, hogy ilyen fiatalon a felnőtteknél is számítanak rá

A Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online olvasói a DEAC-Tungsram kosárlabdázóját szavazták meg az év utánpótláskorú férfi sportolójának.

Forrás: Napló-archív

A Debreceni Egyetem kosarasa 12 évesen kezdte el a sportágat az Alba Fehérvár U14-es csapatában. Később pedig az U16-os, valamint az U18-as együttessel is bajnoki címet ünnepelhetett. Majd Olaszországba vezetett az útja, ahol utánpótlás szinten a bajnokság mellett az Euroligában a szerb Partizan, a görög Olimpiakosz és a litván Zalgirisz ellen is szerezhetett tapasztalatot.

Az olasz kaland után Debrecenbe tért haza, mert megtetszettek neki az itteni körülmények, és a felvázolt jövőkép. A felnőtt csapatban is hamar lehetőséget kapott, már a 2020-2021-es idényben bemutatkozott az élvonalban. Sikeres szezont tudhatott magáénak a fiatal kosárlabdázó, hiszen a Magyar Kupában ezüstérmet ünnepelhetett, valamint negyedikként zárt csapatával az NB I.-ben. Kovács Ákos emellett az U20-as és az U18-as gárdának is fontos tagja volt, előbbivel az idény végén negyedik helyen, míg az utóbbi alakulattal ezüstérmes pozícióban zártak. Az U18-as ligában pedig még a szezon All Star csapatába is beválogatták.

Kovács Ákos a Hajdú-bihari Naplónak beszélt az előző esztendőbeli terveiről a díj átvételét követően. – Tavaly azt tűztem ki előzetes célként, hogy a lehető legtöbbet fejlődjek, valamint minél többször szerepet kapjak a felnőtt együttesben. Utánpótlás szinten pedig szerettem volna vezéregyéniséggé válni. Ezek a tervek nagyjából be is teljesültek, az idény első felében még kevesebb lehetőséget kaptam az NB I.-ben, de a szezon második szakaszában már jobban tudtam érvényesülni. Összességében egy remek esztendő áll mögöttem – fogalmazott a játékos, majd kiemelte a számára legkiemelkedőbb eredményeit 2021-ből. – A legnagyobb siker mindenképpen a felnőtt gárdával a Magyar Kupa ezüstérem.

Akkor persze sajnáltuk nagyon, hogy nem jött össze az arany, mert kevésen múlt, de így utólag természetesen örülünk, hiszen egy hatalmas tettet vittünk véghez.

Emellett az U18-as bajnokságban elért ezüstérem is előkelő helyet foglal el a gyűjteményemben, leginkább azért, mert vezér szerepet töltöttem be a az együttesben, amelyet jól mutat az is, hogy beválogattak az idény csapatába, az úgy nevezett All Starba. Ennek ellenére maradt bennem itt is hiányérzet, mert szerettük volna a bajnok címet elhódítani – nyilatkozta.

Vass Kata, a Hajdú-bihari Napló főszerkesztője és Kovács Ákos | Fotó: Napló-archív

A kosárlabdázó azt is elmondta, hogy mekkora feladat egyszerre az utánpótlásban és a felnőtt csapatban is játszani. – Eleinte szokatlan volt, hogy ilyen fiatalon az első gárdában is számítottak rám, de már egyre jobban kezdem megszokni a fizikális különbséget. Még azért ingadozó teljesítményt nyújtok sokszor, fontos cél, hogy ezt stabilizáljam a jövőben. Sokban különbözik az utánpótlásban és a felnőtt együttesben játszani, mentálisan, illetve fizikálisan is elég megterhelő. Jelenleg az U23-as és a felnőtt gárdában szerepelek, előbbinek egyre meghatározóbb tagja vagyok, míg utóbbiban kiegészítő emberként számítanak rám. Nyilván az NB I. sokkal magasabb szintű bajnokság, de azon vagyok, hogy megmutassam, arra is készen állok. Ezzel, hogy két fronton kell helytállnom, úgy érzem, rengeteget tudok fejlődni – mondta.

Kovács Ákos ezt követően azt is elárulta, hogy nagyon meglepte a Napló díjának elnyerése, egyáltalán nem gondolt rá a szavazás kezdetekor, hogy kiérdemelheti ezt az elismerést. – Úgy számoltam, hogy olyan sokan nem is ismernek a megyében még, illetve nem is innen származom, így nem én leszek az első. Ezért volt olyan váratlan, hogy engem ért a megtiszteltetés, de kifejezetten örülök, hogy a HAON és a Hajdú-bihari Napló olvasói úgy gondolták, engem illet a díj – fogalmazott a kosárlabdázó, majd hozzátette azt is, hogy ez a plakett hová fog kerülni. – Előkelő helyet fog kapni a vitrinemben, mert közel áll a szívemhez, csakúgy mint az All Star csapatba kerülésemért és más tornák legjobb játékosnak járó elismerés – fogalmazott.

A fiatal kosaras az idei esztendőben azért dolgozik, hogy még több lehetőséget kaphasson a felnőtt csapatban, és minél jobb eredményeket érjenek el közösen a társakkal.

Arany Balázs

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában