DVSC

2022.04.02. 08:23

Csapó Kyra: a lényeg, hogy megszereztük a két pontot

A DVSC Schaeffler játékosa úgy látta, védekezésük csak időnként működött jól.

Csapó Kyra több remek védéssel segítette a Debrecent | Forrás: Nemzeti Sport-archív

Bár döcögősen indult, az idővel belelendülő DVSC Schaeffler összességében magabiztosan győzött 33–22-re az érdiek otthonában a női kézilabda NB I. 20. fordulójában. A 4–0-s rajttal nyitó Loki az első játékrész nagy részében tartotta a gyorsan kiépített előnyét, sőt, szünetre meg is fejelte eggyel. 


A térfélcserét követően tovább nyílt az olló, Kovács Anna tíz góllal szomorította az érdieket, akik igyekeztek becsülettel tartani magukat, ám nem volt ellenszerük a végére már felszabadultan kézilabdázó piros-fehérek ellen. Szilágyi Zoltán tanítványai a győzelmükkel egy újabb lépést tettek a bronzérem felé, a szakvezető ennek megfelelően elégedetten értékelt a lefújás utáni sajtótájékoztatón: – Az Érd egy percig nem adta fel, amikor már eldőlt a két pont sorsa, akkor is volt tartásuk, így szinte végig egy éles és kemény találkozót játszottunk – ismerte el a szakember. 

 

Jól kezdtek 


– Örülök a megszerzett két pontnak, és annak is, hogy a végére sikerült kialakítanunk egy jelentős különbséget. Az elején rendben volt a védekezésünk, azt is terveztük, hogy már a kezdéstől határozottan és stabilan álljuk útját a hazaiak próbálkozásainak. A támadásokkal lehettem kevésbé elégedett, a félidő második felében nem éreztük az érdiek beállójátékát. Ez a szünet után megváltozott, és a támadásaink is jobbak lettek valamivel. Elégedett vagyok az eredménnyel – summázott.


Ann-Cathrin Giegerich sérülése miatt egy ideje nagy teher hárul Csapó Kyrára, ám a kapus jól megállja a helyét, ezúttal hét védéssel segítette csapatát. – Az érdiek ismét megnehezítették a dolgunkat. Jól kezdtük a mérkőzést, az elején összeállt a védekezésünk, ám később sajnos csak szakaszosan működött, de a lényeg, hogy megszereztük a két bajnoki pontot – értékelt röviden. 


A Debrecen legközelebb április 8-án, pénteken 18 órától az MTK-t fogadja a Hódosban. Mivel a kék-fehérek ősszel legyőzték a Lokit, így lesz miért visszavágni a fővárosiaknak.

 

MSZ 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában