Az év sportolója

2022.04.19. 11:30

Az ellenfelet és magát is le kell győznie

Sólyom Anna rendkívül megtisztelőnek érzi, hogy rá szavazott a legtöbb olvasó.

Sólyom Anna | Forrás: Sólyom Anna-archív

A Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online olvasói Sólyom Annát, a Shogun SE karatékáját szavazták meg az év utánpótláskorú női sportolójának. A díjazott a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának végzős diákja, aki az érettségire és a továbbtanulásra való felkészülés közben ért el fantasztikus sikereket. Tavaly tavasszal a nyíradonyi országos bajnokságon a felnőttek között ezüstérmes lett formagyakorlat kategóriában, míg a junior korosztályban küzdelemben és formagyakorlatban is aranyérmet szerzett.

Az év második felében jött a legfőbb megmérettetés, a novemberi junior Európa-bajnokság Nagyváradon. –  Nem kezdődött jól, mert formagyakorlatban már a legelső körben kiestem egy számunkra érthetetlen bírói döntés miatt. Csak az nyugtatott minimálisan, hogy attól a lánytól kaptam ki, aki végül megnyerte az Eb-t. Azonban gyorsan fel kellett dolgozni, mert másnap volt a küzdelem, talán kicsit segített is felszívni magam. Ez olyan jól sikerült, hogy mind a négy ellenfelemet legyőzve aranyérmet szereztem. Az utánunk következő két súlycsoportban is magyar lányok döntőztek, és ők is mind a ketten nyerték, úgyhogy egymást követő három fináléban is magyar győzelem született. Nagyon örültem a sikerüknek, hiszen velük több edzőtáborban is közösen készültünk – mondta.

Sűrű időszak közepette

Anna elárulta, hogy mostanában kicsit kevesebbet tud járni edzésre, mert végzős a Kossuth Lajos-gimnáziumban, és emelt szintű biológia érettségit fog majd tenni. –  Gyógytornásznak készülök, úgyhogy külön tanárhoz is járok, illetve nemrég csináltam meg a francia nyelvvizsgát. Az előrehozott francia érettségit pont az Eb előtt írtam meg, úgyhogy az október-november elég zsúfoltra sikerült. Ráadásul még az előtte való pár napban is kétséges volt, hogy a Covid-helyzet miatt egyáltalán megrendezik-e az Európa-bajnokságot. Amiatt is dilemmáztam, hogy vállaljam, vagy inkább ne, mert a tornát követően volt még a szóbeli, és ha véletlenül ott megfertőződtem volna, akkor arra nem mehetek.

De a szervezetem tudta, hogy még azt a pár napot ki kell bírni, mert pont utána lettem beteg

– elevenítette fel a történteket.

A sportoló Tasi Sándortól, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökétől vette át az elismerést | Forrás: Napló-archív

Az ifjú sportoló már nyolcadik éve karatézik, eközben már kitapasztalta, hogyan tudja beosztani a tanulást és az edzéseket. Ebben a tanévben ez azért jelentett különösen nagy kihívást, mert több órájuk volt, és még külön felkészítésre is járt. – Bevallom, egy-egy alkalommal az elmúlt évek során előfordult, hogy azt kívántam, bár otthon feküdnék inkább az ágyamban, de alapvetően nekem ez igazából kikapcsolódás. Itt meg tudom beszélni a barátaimmal a napközben történteket, és a felgyülemlett feszültséget is le tudom vezetni egy zsákmunka vagy küzdelem alkalmával – osztotta meg.

Anna az egyetemi tanulmányai mellett továbbra is magas szinten szeretne kedvenc sportágával foglalkozni. – Nagy célom, hogy egy világbajnokságra is eljussak, ezért szeretném úgy alakítani a jövőmet, hogy a karate a részese maradjon. Illetve majd gyógytornászként is azt tervezem, hogy sportolókkal foglalkozzak, és szeretnék a jövő generációinak is segíteni, hogy hasonló, vagy még szebb eredményeket érjenek el, mint én – hangsúlyozta.

Elengedhetetlen támogatás

A Shogun SE karatékája arról is beszélt, hogy milyen tanulságokkal tér haza egy-egy megmérettetésről. – Sok tapasztalatot lehetett szerezni, akár ezen a nagyváradi Eb-n is. Az ember az első nap kiesik, aztán másnap megint fel kell állnia, és legyőznie az ellenfelét és saját magát is. Ehhez erősnek kell lenni, de elengedhetetlen egy olyan edzői és családi támogatás, ami nekem szerencsére megvan – mondta.

A fiatal sportoló a két hét múlva kezdődő érettségikre koncentrál most leginkább. – Utána viszont a második félévben lesz egy U20-as Európa-bajnokság, ahol szeretnék indulni, és mind a két kategóriát meg is nyerni. Ha lemennek a vizsgák, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy minél jobb formába hozzam magamat, mert a tanulás miatt most sok edzés kimarad – árulta el.

Anna szerint nagyon megtisztelő, hogy rá szavaztak a legtöbben az olvasók közül.

Ez kicsit különbözik attól, mint amikor megnyerek egy aranyérmet, mert azért én küzdöttem meg. Itt viszont mások gondolták úgy, hogy engem tartanak erre a díjra a legérdemesebbnek, és csodálatos érzés

– emelte ki az év utánpótláskorú női sportolója.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában