Családi nap

2022.03.26. 20:21

Méltó módon ünnepelték a HSE 110. születésnapját

Marosi Györgyék egy igazi családi rendezvényt hoztak létre a jeles napra.

Forrás: Tóth Imre

A Hajdúszoboszlói Sportegyesület idén ünnepli fennállásának 110. születésnapját, melynek alkalmából egész napos programsorozattal készült a klub a Bocskai Sporttelepen szombaton. Már a rendezvény előtt is nagy volt az érdeklődés, a kilátogatók jó hangulatban várták a megnyitót a pálya lelátóján.

 

A HSE 110. évfordulóján Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy tíz esztendővel ezelőtt társadalmi elnöke volt a klubnak, amikor a 100 éves jubileumot ünnepelték. – Akkor az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás futballistája is velünk töltötte a jeles napot. Abban az időben is az NB III.-ban szerepelt a felnőtt labdarúgó együttes, ahogyan jelenleg. Ezúttal kiváló teljesítményt nyújtva, az előkelő negyedik helyen áll a bajnokságban, amely minden elismerést megérdemel. Ez kiváló példa lehet a fiatal futballisták előtt, akik megjelentek a tornán Hajdúnánásról, Debrecenből, Kisvárdáról, Karcagról és a helyi egyesülettől. Láthatják a jó példát és a lehetőséget maguk előtt, hogyha ilyen keményen dolgoznak, akkor sikeressé válhatnak a jövőben – fogalmazott a polgármester a tornát izgatottan váró gyermekek előtt.

Forrás: Tóth Imre

Czeglédi Gyula arról is beszélt, hogy a sport az egyik legfontosabb része a mai magyar társadalomnak. – Köszönettel tartozunk a jelenlegi magyar kormánynak, hogy az elmúlt években jelentős mértékben támogatta a sportkultúrát. Nemcsak stadionok épültek az ország különböző pontjain, hanem a kisebb egyesületek és a vidéki klubok számára is nagyszerű fejlesztési lehetőségeket biztosítottak. Ezzel a mai fiatalok gyönyörű, új környezetben sportolhatnak, nem úgy, mint annak idején például az én generációm – zárta a megnyitó ünnepséget a polgármester.

A jeles nap alkalmából a klub készült egy U7-es és U9-es futballtornával, valamint a városi iskolák között zajló atlétikai versennyel. A zöld gyep mellett a főzőverseny résztvevőié volt a főszerep, akik már a reggeli órákban hozzáláttak az étkek elkészítéséhez. A gyerekeket pedig ugrálóvárral, arcfestéssel és íjászbemutatóval is várták a rendezők.

 

Az utánpótlás tornákat megelőzően Marosi György, a Hajdúszoboszló Sportegyesület elnöke nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak. – Az egész napra egy igazi családi eseményt hoztunk létre, amelynek hagyományai vannak Hajdúszoboszlón. Sajnos két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány nem tette lehetővé a tradíció folytatását, de most örülünk, hogy visszatért minden a normális kerékvágásba – fogalmazott az elnök, majd azt is elárulta, hogy a délutáni öregfiúk labdarúgó mérkőzésen miért a Püspökladányt választották a HSE ellenfeléül. – Klubunk 1911-ben az első meccsét a Debrecennel vívta, de az a csapat megszűnt, így arra gondoltunk, hogy a második mérkőzésünket felidézve a Püspökladánnyal csapunk össze, megőrizve a hagyományt. A két település között mindig is jó volt a kapcsolat, amelyet ez a születésnap csak még tovább erősíthet – zárta gondolatait Marosi György.

Forrás: Tóth Imre

A programsorozat délutánján Bodó Sándor államtitkár és Marosi György adták át az emlékplaketteket, valamint az érmeket a tornán résztvevő ifiknek, illetve a HSE szakosztályvezetőinek. A nap zárásaként a korábban a klub és a szurkolók által megválasztott 12 örökös tagját köszöntötte az egyesület, majd felvágták a születésnapi tortát. 

 

Arany Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában